Prodi: a válság fékezi az európai növekedést
Az Európai Bizottság elnöke szerint az iraki válság fékezi a gazdasági növekedést a kontinensen és rossz hatással van az EU gazdasági helyzetéről folytatott vitákra is.
Dátum: 2003-02-12 20:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7641
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:04.711695, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Parlament strasbourgi ülésén szerdán elhangzott felszólalásában Romano Prodi kijelentette, hogy egy Irak elleni fegyveres beavatkozás eshetőségének csak akkor szabad napirendre kerülnie, ha az összes többi módszer eredménytelennek bizonyul.
Az elnök a bizottság tavaszi gazdasági jelentését ismertette, és ezzel kapcsolatban ismét kitért arra a hosszabb ideje vitatott kérdésre, hogy alkalmazzák-e rugalmasabban az euróövezet pénzügyi egészségének őrzésére hivatott stabilitási és növekedési paktumot.
Mint mondta, a jövőben a paktum alkalmazásakor jobban figyelembe kellene venni az egyes tagországok sajátos gazdasági helyzetét, valamint azt a körülményt, hogy a növekedésösztönző reformokat is finanszírozni kell. Az Európai Bizottság azt szeretné, ha ennek megfelelően újraértelmeznék a paktum előírásait - közölte.
Kijelentései alátámasztani látszanak azokat az értesüléseket, amelyek szerint egy iraki fegyveres konfliktus kirobbanása esetén a brüsszeli bizottság kész lenne enyhíteni a paktum szigorú szabályain.
Pedro Solbes gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztos elismerte, hogy ez valóban olyan "rendkívüli helyzetnek" számítana, ami az alapszerződés szerint indokolttá teheti a paktum rugalmasabb alkalmazását.
Gerhard Schröder német kancellár bizonyos értelemben már meg is előlegezte a bizottság állásfoglalását, amikor úgy nyilatkozott, hogy az iraki fejleményektől függ, sikerül-e a paktumban előírt keretek között tartani a német költségvetés idei hiányát.
A paktum előírásai szerint a tagállamok államháztartási hiánya nem haladhatja meg GDP-jük 3 százalékát. A szabály megsértőivel szemben a brüsszeli bizottság javaslata alapján eljárást kezdeményeznek, amely végső esetben súlyos bírság kirovásához is vezethet.
Sajtóértesülések szerint Németország, Franciaország és Nagy-Britannia arra készül, hogy közös tervet terjeszt elő, amelynek értelmében a konfliktus kirobbanása esetén lazítják a szabályokat. Ezt azonban Párizsban cáfolták.
MTI - fidesz.hu