Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felsőbüki Nagy Pál nemesi politikusra emlékeztek

Fetőszentmiklós szülöttje, Felsőbüki Nagy Pál nevét viseli a helyi általános iskola az idei tanévtől; a XIX. század első felében tevékenykedett nemesi politikusról emlékeztek meg születésének 230., halálának 150. évfordulóján vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei településen.


Dátum: 2007-09-09 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:28.046381, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékbeszédében Szakács Imre, a megyei közgyűlés fideszes elnöke arról beszélt, hogy a politikus Sopron vármegye országgyűlési követeként alkotott maradandót. Beszédeiben többször felemelte szavát a jobbágyság helyzetének javításáért, az adóterhek csökkentéséért, s mindezzel kiváltotta követtársai jelentős részének megrökönyödését. Élesen bírálta a kormány politikáját, ezért két ízben is megakadályozták követté választását.

1825-ben azonban ismét ő képviselte Sopron vármegyét az országgyűlésen. November 3-án elmondott nagyhatású beszédében a magyar nyelv jogainak érvényesítéséért szállt síkra. Fellépésének jelentős szerepe volt abban, hogy Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia elődjének létrehozására.

Az emlékezők megkoszorúzták a politikus köztéren lévő mellszobrát, majd megtekintették az életútját bemutató dokumentumkiállítást az iskola aulájában. A tárlat különlegessége a politikus 1777. október 8-án kelt keresztlevelének hiteles másolata, amelynek eredetijét a helyi plébánián találták meg - mondta Istvánffy Miklósné népművelő az MTI-nek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek