Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Angolvizsgára köteleznék a vendégmunkásokat Nagy-Britanniában

Gordon Brown miniszterelnök a hétfői brit szakszervezeti konferencián készül bejelenteni, hogy a jövőben az országba érkező szakmunkásoknak angolból vizsgát kell tenniük. Tavaly az EU-n kívüli országokból több mint 95 ezren érkeztek, és a brit hatóságok szerint harmaduk egyáltalán nem beszél angolul. A szabály alól kivételt csak a brit bajnokságon résztvevő csapatokhoz leszerződött focisták képeznek.


Dátum: 2007-09-09 16:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83841
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:31.991917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gordon Brown már korábban is hangsúlyozta, hogy a külföldi vendégmunkások alkalmazásával szemben előnyben részesítené a képzetlen és munkanélküli britek továbbképzését. A miniszterelnök ötlete volt egyébként az is, hogy a bevándorlóknak az állampolgárság odaítélése előtt közösségi munkát kellene végezniük.

A szakszervezetek feltehetően támogatják a döntést, mert ez megakadályozhatja az olcsó külföldi munkaerő beáramlását.

A brit kereskedelmi kamara azonban ellenzi az intézkedés bevezetését, mert sok szakmunkást visszatarthat a nagy-britanniai munkapiactól. A szervezet vezetője, David Frost szerint elsősorban a vendégmunkások biztosítják a gazdasági növekedést, akiknek olyan munkaerkölcsük és szaktudásuk van, ami nem jellemző a fiatal britekre.

A kormány, később a külföldi segédmunkásoknak és a mezőgazdasági dolgozóknak is előírná az angol nyelvvizsgát.

Az új integrációs politika jó pontokat szerezhet a kormányzó Munkáspártnak a konzervatív szavazóknál is a közelgő általános választásokon.

1997 óta, mióta a Labour van hatalmon, évente csaknem 200 ezren vándorolnak be Nagy-Britanniába, vagyis négyszer többen, mint 10 évvel ezelőtt.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek