Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezer elkeseredett és elszánt ember, egymásba kapaszkodva

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének hívására a tiltakozók ezrei a Fiumei úti temetőtől a Kossuth térig tartó útvonalon gyülekeztek, hogy egymás kezét fogva élőláncot alkossanak. Ezután a Kossuth téren tartották nagygyűlésüket. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-10 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:40.750679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felszólalt Szabó Endre, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Török Ádám főtitkár, Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke, Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, valamint Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. A beszédek után átadták a megszorító intézkedések visszavonását követelő petíciót Lezsák Sándornak, az Országgyűlés alelnökének. A demonstrációhoz több mint harminc civilszervezet csatlakozott.

Tíz órakor hűvös van még, az ország háza előtt kisebb csoportok, az emberek egyre jönnek. Némi ünnepélyesség, várakozó hangulat, kis feszültséggel. Oldódik, amikor jönnek a kereszténydemokrata képviselők, Semjén Zsolt elnök és felesége, aztán Lanczendorfer Erzsébet, Hoffmann Rózsa, Soltész Miklós családostul. Szót váltanak a tüntetőkkel itt is, ott is, megélénkül a beszélgetés. Kevesen vagyunk, mondja valaki, dehogy, dehogy, kontráz a másik, majd meglátod, ha ideérnek a temetőtől.

Ez a számonkérés napja

Azám, a temető. Van abban valami komor és meghökkentő, hogy onnét indul a menet: az élet végső megállója az élőlánc kezdőpontja. Persze egyszerű szimbolika ez, a demonstrálók elutasítják a nulla megoldás alternatíváját, és emlékeztetnek a nyolc százalékra: ennyivel emelkedett nálunk a csecsemőhalandóság.

Tavaszi szél vizet áraszt - éneklik az egyik legszebb népdalunkat az emberek a Rákóczi úton fél tizenegykor. Megfogják egymás kezét. Kislány a nagypapáét, kamasz fiú az anyáét, apa a felnőtt lányét.

Mindenki itt van, három, sőt négy generáció, teljes a korfa. Elsőre azt gondolná az ember, hogy valami vidám játék részese, de a felvonulást vezető öreg Csepel teherautó vezetőfülkéje tetején az üres bölcső mindenkit emlékeztet arra, miért is gyűlt össze ennyi ember. De emlékeztetnek a résztevők is. Azt mondja mellettem a magányos asszony, nem akarja végignézni, hogyan teszik tönkre nemcsak az ő, hanem a gyereke, unokája jövőjét is. Miért egyedül, kérdezem. Maga elé sóhajtja: mert nem örömünnep, ez a számonkérés napja.

Elég volt!

A néhány hónapos kislányát a karján tartó apa halkan mondja: nem maradhattunk otthon, ország-világnak meg kell tudnia, mi folyik itt. Ha nem születnek gyerekek, akkor nem lesz majd oktatás, nem lesz egészségügy, sőt nem lesz majd nyugdíj sem, mert nem lesz, aki kitermelje. Sok nagyszülő is feltűnik, az egyik idős hölgy így panaszkodik: "Aggódunk, a világ rossz irányba megy."

Hömpölyög a tömeg, mire a Kossuth térre ér, jó tízezresre duzzad.

A Parlament előtt a felszólaló így kezdi: "Már megint van okunk tiltakozni." Sorban szembesítik a kormányt az ígéreteivel és a tetteivel. Fel-felhangzik a miniszterelnöknek szóló üzenet: Gyurcsány, takarodj! De legtöbbször azt skandálja a tömeg: elég volt! És látszik rajtuk, tényleg elértek a türelmük határáig.

Váratlanul a színpadra lép az ismert érdekvédő, Morvai Krisztina. "Háromgyerekes anyaként állok itt előttetek, és félek, ha a gyerekeink megkérdezik, mit tettünk azért, hogy ne menjen tönkre az ország, akkor nem fogunk tudni mit mondani." Talán erre is reflektál Tompa Béla, a nagycsaládos szervezet alapító tagja, amikor végszóként, biztatásul még egyszer elismétli a demonstráció jelmondatát: a sírból is visszahozzuk a jövőt!

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek