Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialistáknak bajuk van Kóka Jánossal?

"Olyan messze van ez a helyzet a koalíciós szakítástól, mint egér az elefánttól" - mondta lapunknak Lendvai Ildikó frakcióvezető, miután bejelentették: az MSZP kitart az általa képviselt biztosítási modell mellett. Horn Gábor a biztosítási reform miatt ultimátumot adott az MSZP-nek. A Népszabadság írása.


Dátum: 2007-09-10 10:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:43.521277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szocialista frakció a hét végén egyhangúlag támogatta a pártvezetést, hogy az egészségbiztosítókról szóló koalíciós vitában az MSZP továbbra is eddigi álláspontját képviselje, amely a liberális "párducmintás" modell helyett a területi biztosítók modelljét tartja megfelelő megoldásnak. Ezzel az MSZP-frakció jelezte: nem lép hátra. Pártbéli forrásaink úgy látják, hogy a biztosítók ügyében sajátos patthelyzet alakult ki. Sikerült ugyanis korábban olyan megoldásra jutni, amelyet már mindkét párt elfogadhatónak tartott. "A szocialisták és a liberálisok is nyugodt szívvel álltak fel az asztaltól azzal, hogy nem hódoltak be a másiknak. Igen ám, csak a kitalált rendszer nem volt jó. Azaz elfogadható lett volna az MSZP-nek, az SZDSZ-nek is, csak az embereknek nem. Így hát most az a kérdés, ki tud a legkisebb presztízsveszteséggel alább adni az eredeti álláspontjából" - mondta lapunknak egy frakciótag.

Kökény Mihály, a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke a Népszabadságnak úgy fogalmazott: nem szabad átpolitizálni ezt a kérdést, szakmai érvek alapján kell dönteni. "Ez nem szerelmi, hanem érdekházasság" - ismételte a jól ismert frázist Kökény a koalícióra utalva, majd hozzátette: nincs válság, sem szakítópróba, egyszerű szakpolitikai vitáról van szó, amely idővel nyugvópontra jut.

Lendvai Ildikó frakcióvezető lapunknak azt mondta, hogy értékbeli vitáról van szó, amely nem vezethet koalíciós konfliktusokhoz. "Olyan messze vagyunk bármiféle szakítástól, mint egér az elefánttól" - jellemezte a helyzetet Lendvai.

Ehhez képest tegnap Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő egyfajta ultimátumot adott a kormánynak, pontosabban a koalíciós partnernek: tartani kell a koalíciós megállapodásban vállalt határidőket, október elején be kell nyújtani a biztosítói törvénycsomagot a parlamentnek, mert ha 2008 elejétől nem indul meg az átalakulás, akkor az 2009-ben már nem fog befejeződni, és 2010-ben a választások áldozata lesz az egészségügyi reform. Az SZDSZ ehhez nem asszisztál, ragaszkodni szeretnénk a közösen vállalt dátumokhoz.

Ennek szerinte három feltétele van: az egészségbiztosítás átalakításával ne legyen monopolhelyzet a biztosítók között, a biztosítási egységek már működő rendszerhez igazodjanak, és a magánbiztosítóknak megérje befektetni. Plasztikusabban:

- Nem fogadjuk el azt a megoldást, hogy hét régióban monopolhelyzetben lévő biztosítók működjenek állami vezetéssel, plusz hét Audi-kulccsal, plusz x számú hivatalnokkal - fogalmazott Horn, hozzátéve: a hét régiós javaslatnál (amely az MSZP-hez köthető) jobb megoldás még a jelenlegi, egy országos biztosítóval működő rendszer is. Kökény Mihály erre tegnap csak annyit volt hajlandó mondani: szó sincs monopóliumról. "A mi célunk is az, hogy a hónap végéig rendezzük a kérdést, ideje félretenni a presztízsmegfontolásokat, induljunk el végre" - tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc ma részt vesz az SZDSZ frakcióülésén, ahol a biztosítói rendszer átalakításáról is szó lesz.

Ide tartozik, hogy a lapunk által megkérdezett szocialista frakciótagok szinte mindegyike megjegyezte: az "SZDSZ-szel még nem is lenne baj, de Kókával már annál nehezebb". A kritikusok szerint Kóka Jánossal "nem lehet együttműködni". A kritikus hangok szerint a hamarosan leköszönő gazdasági miniszter most minden alkalmat megragad, hogy "megmutassa magát, hiszen elnöklése óta az SZDSZ nem indult meg felfelé". Mindehhez járul még, hogy a Kóka által miniszteri utódként favorizált Kákosy Csabát a szocialisták egyértelműen elutasítják. Legalábbis egyelőre.

Szalay Tamás Lajos, Népszabadság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek