Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Név szerinti szavazást a vagyontörvény ügyében!

A Fidesz és a KDNP továbbra is kivonul Gyurcsány Ferenc beszédeiről. A két frakció név szerinti szavazást kezdeményez a nemzeti vagyonról szóló törvény esetén.


Dátum: 2007-09-10 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:47.631520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Név szerinti szavazást a vagyontörvény ügyében (Navracsics Tibor és Semjén Zsolt)

"Akkor fogjuk tudni meghozni erről a konkrét válaszunkat, ha a pontos elképzelést már ismerjük" - szögezte le Semjén Zsolt ismét rámutatva: álvitának tartják az ötletet.

Navracsics Tibor a frakcióülés döntéseit tolmácsolva kijelentette: a Fidesz és a KDNP továbbra is ellenzi a nemzeti vagyon törvényéről szóló elképzeléseket, ezért név szerinti szavazást kér az ügyben. A Fidesz frakcióvezetője a hét végi MSZP-frakcióülésről kiszivárgott megfigyelési-ügyről is szólt. (A Népszava információi szerint minden megyében négy embert jelöl ki a jövőben a párt, mely a fideszes önkormányzatok munkáit fogja figyelni). Ezzel kapcsolatosan úgy fogalmazott, Gyurcsány Ferenc hozza nyilvánosságra minden kijelölt nevét, díjazásukat és konkrét munkakörüket.

Saját párttársait pedig arra kérte, hogy hívják meg ezeket az embereket egy kávéra, és tájékoztassák őket a megye ügyeiről. Hozzátette azt is, az MSZP elnöke ezen döntésével éppen saját országgyűlési és önkormányzati képviselőit degradálta le, hiszen éppen az ő feladatuk lenne az önkormányzatok munkájának értékelése.

Újságírói kérdésre válaszolva Navracsics Tibor elmondta azt is, a Fidesz és a KDNP továbbra is ki fog vonulni Gyurcsány Ferenc beszédei alatt.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4302, 'source_type': 'media', 'source_id': 1112, 'target_type': 'article', 'target_id': 73341, 'relation_type': 'describes'}