Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb mélyponton Prodiék népszerűsége

Újabb mélypontra került Romano Prodi olasz miniszterelnök kormányának népszerűsége: egy hétfőn közzétett felmérés szerint az olaszok 68 százaléka negatív véleménnyel van a testület munkájáról.


Dátum: 2007-09-10 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:48.272470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IPSO közvélemény-kutató intézet által végrehajtott felmérés eredményei szerint 11 százalékkal emelkedett a balközép kormány negatív megítélése tavaly nyár óta - írta a Corriere della Sera. A megkérdezettek mindössze 27 százaléka értékelte pozitívan a kormányt, 5 százaléknak nem volt véleménye. Az olasz kabinetet bírálók elsősorban a magas adók és a gyenge szociális hálózat miatt elégedetlenek.

A felmérésből kiderült, hogy a 18 és 24 év közöttiek a legkevésbé elégedettek: az ebbe a korcsoportba tartozó válaszadók 78 százaléka volt rossz véleménnyel Prodi kormányáról. Romano Prodi kilenc pártból álló kormánykoalíciójának egységét 2006. májusi megalakulása óta belső csatározások, valamint gazdasági és társadalmi viták gyengítik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek