Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Úttörő példa Európában a státustörvény

Elmar Brok, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke interjút adott a Magyar Nemzet című napilapnak, amelyben kifejezte meggyőződését: a magyar státustörvény úttörő példa egész Európa számára. Brok szerint hiba lenne, ha az unió a népszavazást megelőzően rossz üzenetet küldene a csatlakozni kívánó országok felé.


Dátum: 2003-02-13 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:06.643475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Günther Verheugen bővítési biztosnak Medgyessy Péterhez írott levele nyomán széleskörű vita bontakozott ki Magyarországon arról, hogy diszkriminációnak tekinthető-e az EU-ban az anyaországok által a nemzeti kisebbségeknek nyújtott támogatás. Miként ítéli meg a levél jelentőségét?

A tizenkét jelölt állam csatlakozásához közeledve mostanra gyakorlatilag világossá vált, hogy az Európai Uniónak foglalkoznia kell ezen államok egy fontos tulajdonságával: jelentős számú kisebbségek élnek területeiken és legtöbbjük rendelkezik határain túl élő nemzeti kisebbségi közösséggel.

Függetlenül a nemzet, a nemzeti kisebbség és a nemzeti közösség kifejezések körüli elméleti vitáktól, ezen emberek millióinak léte ténykérdés, és ezen egyéneknek joguk van identitásuk szabad megválasztásához, azonosságtudatuk ápolásához. Ez nem pusztán a csatlakozással összefüggő kérdés, és a nemzet rendkívül összetett fogalmáról történő véleménynyilvánítás nem tartozik a Bizottság kompetenciájába. Az EU minden szervének tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy a Tanács 2000/43/EC sz. Irányelve alapján a nemzeti és etnikai kisebbségeknek nyújtott támogatást nem lehet diszkriminatívnak minősíteni, hiszen annak célja éppen az, hogy egyenlő esélyeket teremtsen a kérdéses kisebbség számára.

A nemzet fogalmáról folytatott vita hosszú évtizedek óta van napirenden. Az egész, kibővített Európával szemben elkövetett hiba lenne, ha rossz vagy könnyen félreértelmezhető üzeneteket küldenénk e témában a csatlakozni kívánó országok felé éppen az EU-csatlakozással összefüggő népszavazást megelőzően.

Milyen megoldásokat tud elképzelni az EU részéről, hogy előbbre vigye a nemzeti kisebbségek ügyének rendezését?

Az EU-nak az érintettekkel közösen elfogadott alapelvek alapján kell dolgoznia azon, hogy a megfelelő, EU-konform választ adja arra a kérdésre, amellyel ezen országoknak szembesülniük kell: hogyan támogatható az identitása és hogyan tartható a kapcsolat azon milliókkal, akik a történelem viharai folytán más országok polgárai lettek, de akik ennek ellenére meg szeretnék őrizni eredeti azonosságtudatukat és nyelvüket anélkül, hogy hűtlenné válnának állampolgárságuk szerinti országuk iránt.

Az EU-alapelvek egyikének, a szubszidiaritás és az emberi és kisebbségi jogok védelméről szóló elv hatékony végrehajtása révén a fenti kérdések megfelelő választ nyernek majd. Mint ahogy ez így történt néhány EU-ország esetében is, Dél-Tiroltól Schleswig Holsteinig. Ebből a szempontból a Velencei Bizottságnak a nemzeti kisebbségek támogatásáról szóló Jelentése még fontosabb. Kulcsfontosságú dokumentumnak tekinthető, amely egyfelől hivatkozik mindegyik alapelvre, ugyanakkor utal a kérdésben született nemzetközi, kétoldalú és nemzeti dokumentumok teljes végrehajtására. A Velencei Bizottság azt is megállapította, hogy "a kisebbségvédelem új és eredeti formáinak megjelenése, különösen az anyaországokban, pozitív folyamatnak tekinthető, amennyiben e cél megvalósítását szolgálják". A magyar státustörvény, amelyet az Országgyűlés több mint 90 százalékos többséggel fogadott el, úttörő példának tekinthető a jövő Európájának felépítését célzó vállalkozásban.

Ugyanez a cél egész Európa számára: a stabilitás, a demokratikus biztonság és a béke elősegítése. A kulturális sokszínűség, amely a nemzetek, nemzeti kisebbségek, nemzeti közösségek - mindegy, melyik elmélet vagy terminológia alapján azonosítják magukat - különböző kultúráin alapul, gazdagságot jelent az Európai Unió számára és az európai béke előfeltétele.

Magyar Nemzet

Kapcsolódó elemek