Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A romániai magyar lapok szerint az ottani magyarság először kerül választás elé

A romániai magyarság először kerül választás elé, miután kiderült, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti választási listáján szereplőkkel párhuzamosan, egyéni jelöltként, Tőkés László is indul, de nem lehet még felmérni, hogy e közösségben hányan maradnak otthon a november 25-i szavazás napján - olvasható a romániai magyar sajtó hétfői kommentárjaiban.


Dátum: 2007-09-10 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:51.286383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kolozsvári Szabadság hasábjain Székely Kriszta úgy fogalmaz: Tőkés indulásával az erdélyi magyarok gyakorlatilag először kerülnek választás elé. A mindeddig alternatíva hiányában, a "románok ellenében", a magyar parlamenti képviselet mellett szavazó magyaroknak az opciója kimerült az "elmegyek - nem megyek templom után szavazni" lehetőségben.

Ezúttal azonban van választási alternatíva - írja a szerző, aki bizonyosra veszi: azok, akik eddig az RMDSZ-ben való csalódásukat azzal jelezték, hogy tüntetően távol maradtak a voksolástól, most sokkal inkább mobilizálódnak - az ellenzék javára. Szerinte mozgósíthatók lesznek azok is, akik elfordultak ugyan a szövetségtől, de "még egy esély" címen most ismét az RMDSZ-re ütik a pecsétet.

A szerző azonban tart attól: megnőhet azoknak a száma is, akikben a Markó-Tőkés egyeztetés-sorozat láttán, majd a vélhetőleg személyeskedésbe torkolló választási kampány során összegyűlik annyi viszolygás, hogy egyszerűen tudomást se vegyenek a választásról.

Az erdélyi Krónikában Bakk Miklós politológus úgy vélekedik: a Tőkés-táborral folytatott megbeszélés-sorozat végére az RMDSZ-nek sikerült jelentős "kommunikációs előnyre" szert tennie. Azaz elhitetnie a közvélemény nagyobbik részével, hogy nem rajta, hanem csakis az ellenzéken bukott meg az egyezmény megkötése.

Bár a logisztikai előnyök egyértelműen az RMDSZ-nek kedveznek - állapítja meg a szerző -, a Tőkés-csapatnak jut ezután is az a szerep, hogy az erdélyi magyar politikai váltást továbbra is tematizálja. Bakk Miklós szerint azonban e feladat is nehezebbé vált; az ellentétek logikája, a konfliktusok eddigi kezelése ugyanis szerinte azt bizonyítja: a kiegyezések nem a hosszabb távra szóló előretekintés, hanem a pillanatnyi erőegyensúlyok alapján jönnek létre.

A bukaresti Új Magyar Szóban (ÚMSZ) Ágoston Hugó úgy látja: az RMDSZ vezetői nyugodt lelkiismerettel álltak ki, nem rajtuk múlott az egyeztetések kudarca, a végső jelöltlista pedig az adott körülmények között a legjobbra sikeredett.

A szerző megállapítja: Tőkés László az utolsó pillanatban Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnökének a hatására visszakozott az aláírástól. "Felmerül a kérdés: hogyan hagyhatta magát befolyásolni a mi nemzeti nagyságunk, a román forradalom kirobbantója a közösségünk megosztására diabolikusan felesküdött államelnök e bábja által?" - teszi fel a kérdést Ágoston Hugó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek