Koszorúzás a második ágfalvi csata évfordulóján
Dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpolgármester Sopron város nevében koszorút helyezett el a Hűségzászlónál a két ágfalvi csata évfordulóján.
Dátum: 2007-09-10 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:51.922587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tisztelet annak a maroknyi, javarészt főiskolásokból álló felkelőcsapatnak szólt, akik hazaszeretetből, áldozatkészségből adtak példát, amikor életük árán is készek voltak a haza földjét megvédeni.
A szeptember 8-ára virradóra véget érő véres ütközet, a két ágfalvi csata az 1921. évi népszavazáshoz vezettek, a Trianoni békediktátum ellenére döntötték el Sopron sorsát, hogy a város megmaradhatott magyarnak.
cyberpress.hu - fidesz.hu