Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gergényi figyelmeztetést kapott

Lezárult a Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitánnyal szemben indított fegyelmi eljárás, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült - jelentette be Bencze József országos rendőrfőkapitány hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-09-10 14:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:53.798358, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett rá: Gergényi Péterrel szemben elrendelt fegyelmi eljárást az Országos Rendőr-főkapitányság befejezte, a volt főkapitány figyelmeztetésben részesült. Ez ellen Gergényi Péter nem élt panasszal. Ezzel együtt hétfőn benyújtotta kérelmét, hogy a november 30-ig szóló felmentési idejét rövidítsük le. Szeptember 30-ai hatállyal a hivatásos szolgálati viszonyát meg kívánja szüntetni. Ezt a kérelmét teljesítem - mondta.

Gergényi Péter még szombaton a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában kijelentette: hisz az igazságban, a törvényességben, a törvényekben és bízik az országos rendőrfőkapitány bölcsességében. A volt főkapitányt az ellene folyó fegyelmi eljárásról kérdezték. A volt főkapitány idézte a fegyelmit elrendelő határozat indoklását. "Két szerződést kötöttem a BRFK IPA (Nemzetközi Rendőr Szövetség) Egyesület segítésének javára, és az elrendelő határozat szerint ezt a szerződést nem köthettem volna meg" - mondta. Hozzátette: az egyik szerződést tavaly november 5-én, a másikat január 8-án írta alá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek