Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tolnában csütörtökre várható a Duna tetőzése

A Dunán levonuló árhullám tetőzése az előrejelzések szerint csütörtökön éri el Tolna megyét, a Duna várhatóan kilép a medréből és a víz elönti az árteret - tájékoztatta az MTI-t a megyei katasztrófavédelem.


Dátum: 2007-09-10 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:55.901174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Felhívjuk az ártéren ingatlannal rendelkezők figyelmét, hogy az üdülőkből szállítsák el értékeiket - közölte Szilasi Lajos tűzoltó alezredes hétfőn a távirati irodával.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság közleménye szerint Tolna megyében első fokú árvízvédelmi készültségre készülnek, az árhullám várhatóan csütörtök délután, péntek délelőtt tetőzik Paksnál, illetve a Sió Árvízkapunál.

Csonki István igazgató tájékoztatása szerint az idei árhullám a 2006. évi tavaszi árvízhez képest 1-1,5 méterrel alacsonyabb szinten tetőzik. Amennyiben nem érkezik újabb, jelentős mennyiségű csapadék, az árvízvédelmi készültség előreláthatólag egy hétig tart majd az igazgatóság területén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek