Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekordszint közeli benzinárak

A mai naptól a benzin ára 6, a dízelolajé 5 forinttal emelkedik. Az árszint így megközelíti a két évvel ezelőtti rekordértéket, s jó néhány nyugat-európai ország árait is felülmúlja. Az árakat meghatározó nemzetközi piacokon is óriási a bizonytalanság.


Dátum: 2003-02-13 09:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:07.262380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Mol a motorbenzin árát literenként 6 forinttal, a gázolajét pedig 5 forinttal emeli. A lépést azzal indokolja a társaság, hogy a nemzetközi piacokon a motorbenzin és a gázolaj ára is erőteljesen megemelkedett - lévén, hogy az Egyesült Államok készletei mindkét termékből jelentősen apadtak, és emiatt megnövekedett az ország Európából származó importja. A Mol-üzemanyagok jövedéki adója és készletezési díjtartalma nem változott, a drágulás teljes egészében a termelői ár emelkedéséből - és az áfatartalom arányos emelkedéséből - adódott. A Mol a világpiaci árak és a forintárfolyam alakulásának figyelembevételével határozta meg az új üzemanyagárakat.

A mostaninál magasabb, 250 forintos fogyasztói ár csak 2000 májusában volt érvényben. Az iménti árak a Mol-kutakra érvényesek, de a tapasztalatok szerint a piacvezető jelentősebb árváltoztatásait más hazai üzemanyag-forgalmazók is követni szokták.

Jelenleg valamennyi szomszédos országban, így Ausztriában is olcsóbb az üzemanyag, mint Magyarországon, hazánk árai a viszonylag drága nyugat-európai árszinthez illeszkednek. A szakemberek arra is rámutattak, hogy a nemzetközi kőolajtermék-piacokat változatlanul a bizonytalanság jellemzi, és a Mol indokolt esetben a hazai árakat is újra módosítani fogja.

Dóczy László - Békés Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek