Reform-ámokfutás csecsemő áldozatokkal?
"Reform-ámokfutás csecsemő áldozatokkal?" címmel nyújtott be interpellációt Horváth Ágnesnek Molnár Ágnes.
Dátum: 2007-09-10 17:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:54:59.275538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Molnár Ágnes lesújtó mértékűnek nevezte a gyermekegészségügyből történő pénzkivonást, és mint mondta, "az elbocsátott dolgozók, a csökkenő ágyszámok, az alacsony súlyszámok és teljesítmény-volumenkorlátok miatt az intézmények ellehetetlenültek, a gyermekklinikák legtöbbje az orvosegyetemek veszteséget termelő fekete bárányává vált". Néhány éve hazánkban még hét önálló gyermekkórház látott el aktív betegeket - ma már csak kettő, így az erős gyermekellátó központok helyén ma szétszabdalt, meggyengített intézmények állnak - tette hozzá a politikus, s megjegyezte, hogy a rendszert szinte már csak a gyermekorvosok és ápolók áldozatos munkája tartja egyben, ki tudja, meddig.
Ennek tükrében felhívta a figyelmet arra, hogy hazánkban az előző évhez képest az elmúlt hat hónapban először emelkedett a csecsemőhalálozások száma: több mint nyolc százalékkal több csecsemő halt meg, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Mindemellett a koraszülött-ellátás is szervezetlenné vált - fűzte hozzá. E szomorú adatok hátterében minden bizonnyal a kormányzati intézkedések által kiváltott bizonytalanság, szervezetlenség és sok esetben a rendszer működésképtelensége áll - figyelmeztetett Molnár Ágnes.
A Fidesz képviselője közölte: a kormánypártok a kórházi rendszer leépítésénél nem voltak tekintettel a gyermekekre. Megszüntették a Schöpf-Merei Anyavédelmi Központot, a Szabolcs utcai Kórházat, a Margit Kórházat, Svábhegyi Kórházat, a Budai Gyermekkórházat. A SOTE gyermekgyógyászati ágyszámát 10, a Heim Pál Kórházét 20, míg a Bethesda Gyermekkórházét 25 százalékkal csökkentették - sorolta a kormányzati intézkedéseket a politikus.
Sajnos jelenleg az újszülött, köztük koraszülött csecsemők egészségügyi ellátása nem minősül sürgősségi feladatnak. Az erre fordítható pénz az úgynevezett volumenkorlátozás miatt 20-25 százalékkal kisebb, mint egy évvel ezelőtt - szögezte le. Sürgős változásra van szükség. A kis betegek biztonsága érdekében teljesítmény-volumenkorlátot azonnali hatállyal meg kell szüntetni, a gyermekintenzív ellátáshoz önálló területi ellátási kötelezettségnek kell kötődnie. Sajnos úgy tűnik, a Gyurcsány-kormány nem képes a magyar gyermekellátás tudatos építésére.
Gyors és hatékony intézkedések nélkül pedig katasztrófahelyzet fog kialakulni, ezért Molnár Ágnes a következő kérdéseket tette fel a miniszternek:
- Hogyan lehetséges, hogy Önök az újszülöttek életminőségének javítását, a koraszülöttek arányának csökkenését ígérték, de ennek éppen az ellenkezője történt?
- Felelősnek érzi-e magát és kormányát a csecsemőhalálozások emelkedése miatt?
- Mit kívánnak tenni a koraszülött csecsemők érdekében?
Horváth Ágnes válaszában egyebek mellett kifejtette, hogy nem kellene dobálózni statisztikai adatokkal, hanem mindig értelmezni kell a számokat.
Molnár Ágnes viszontválaszában leszögezte: az orvosok azon gondolkodnak, hogy a volumenkorlátból meggyógyíthatják-e a betegeket vagy sem, ezért lenne fontos, hogy megszüntessék az új- és koraszülöttekre vonatkozó volumenkorlátot. Erre a miniszter nem reagált, ezért a választ nem fogadta el, az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban 164 igen, 118 ellenében 1 tartózkodás mellett elfogadta azt.
fidesz.hu