Básthy-féle fűnyírót emleget a Fidesz
Közel félszáz módosító indítványt nyújt be a szegedi közgyűlés Fidesz-frakciója az idei költségvetéshez - hangzott el tegnap a párt sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2003-02-13 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:07.582769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szöllősi Béla frakcióvezető-helyettes szerint a városvezetésnek nincs gazdasági koncepciója, ami az idei büdzséből is kiviláglik. A fideszes politikus számtalan ellentmondást fedezett fel a költségvetés-tervezetben, amelyből az újraközpontosítás és túlköltekezés jeleit is kiolvasta. Szerinte az önkormányzati vagyon kiárusítása és az ellenőrizhetetlen túlköltekezés miatt a zárszámadáskor szükség lesz a költségvetés módosítására, mert az jelenlegi formájában nem tartható. A Fidesz legutóbbi frakcióülésén úgy döntött, hogy továbbra is csak szakmai alapon bírálja a városvezetést.
Dobó László frakcióvezető bejelentette, hogy a Fidesz közel félszáz módosító indítványt nyújt be a költségvetéshez. A városi büdzsét várhatóan február 21-én fogadja el a közgyűlés.
Farkasné Pócsai Blanka oktatási kabinetvezető arról számolt be, hogy a közgazdasági és oktatási irodának feladatul adta a városvezetés, április 30-ig világítsa át, vizsgálja meg az oktatási és nevelési intézmények működését, feladatellátást és gazdálkodását. Hogy pontosan mit vizsgálnak, azt nem tudja a fideszes önkormányzati képviselő, aki szerint szűkre szabott az idő az alapos munkához, azt azonban az 1994-98 közötti időszakra utalva megjegyezte, hogy "ilyenből lehet a Básthy-féle fűnyíró".
Dobó bejelentette, hogy a nagy vihart kavart APEH-adatbázis másolásának ügyében tájékoztatást kérnek Papp Istvántól, az adóhivatal megyei elnökétől.
Szabó C. Szilárd - Délmagyarország online