Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tönkrementek a sertéstartók - Egymilliárdos tartozás?

Úgy tűnik, összerúgták a port a Pick Zrt.-vel a Szeged környéki sertéstartók, aminek a levét a takarmányszállítók ihatják meg. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-09-11 06:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:55:05.239615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lapunk a nyilvános cégadatokból arról szerzett tudomást, hogy a szegedi Pick három telephelyét tavaly átvevő Beneti-Pig Kft. végelszámolást kért saját magával szemben szeptember harmadikán.

E lépést megelőzően viszont egy üzletrész-átruházással kapcsolatos tagi változás bejegyzését is kérték a cégbíróságtól, ami ugyancsak folyamatban van.

Arról pontos információt nem sikerült szerezni, hogy esetleg Nemcsók János tulajdonrészéről van-e szó, aki a cégbírósági adatok szerint jelenleg még résztulajdonosként szerepel a társaságban.

Emlékezetes, Nemcsók János a Magyar Szocialista Párt Csongrád megyei területi listájának második helyéről szerzett parlamenti képviselői mandátumot 1994-ben, egy évvel később pedig Horn Gyula miniszterelnöksége idején a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának nevezték ki.

Dénes Zoltán, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek