Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult az MDF honlapja

Megnyitották az MDF átalakított, megújult internet-oldalát - tájékoztatott a párt sajtóirodája. "Az MDF-program keretében fejlesztett site alkalmas lesz a megváltozott igények kiszolgálására, a dokumentatív funkció helyett a közösség-szervezés segítésére, az online információ-szolgáltatás megalapozására" - tartalmazza a közlemény.


Dátum: 2002-02-28 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:12.219402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A demokrata fórum tájékoztatása szerint a www.mdf.hu a zöld finom árnyalataiban töltődik le a monitorra, ennyiben eltér a jelenleg általában alkalmazott fehér szöveghátterektől. A rovat-gombokat a párt jelképeként ismert tulipán piros szirmainak rajzolatából tervezték.

"A régihez képest szembetűnő változást jelent az oldal portálosítása. Egy pillantásra összefogható a tartalmi szerkezet, minden információfajta és típus mélyebben is böngészhető" - áll a közleményben.

A dokumentum szerint "az MDF-honlap kitekintést nyújt a területi site-okra és a fórumos személyiségek egyre szaporodó oldalaira, ugyanakkor - egyedül a jelentős pártok közül - közvetlen kijáratot kínál a vetélytársak web-kínálatára is."

A web-lap működtetését szerkesztő-bizottság látja el, a kreatív tervezés a Webconsult munkája. "A honlap felelős kiadója Dávid Ibolya. A pártelnök tapasztalt web-kommunikátornak számít, hiszen saját honlapján hetente több ezer rendszeres látogatót regisztrálnak" - zárul az MDF sajtóirodájának közleménye.

Kapcsolódó elemek