A világbékét Washington fenyegeti leginkább?
A holland lakosság 39 százaléka szerint a világbékére az Egyesült Államok jelenti a legnagyobb fenyegetést, míg Irakot csak 36 százalék jelölte meg ugyanerre a kérdésre válaszul. A témával foglalkozó közvélemény-kutatást a Netwerk tévéhálózat közölte szerdán az Intomart iroda felmérése nyomán.
Dátum: 2003-02-13 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:08.450060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eredmények azt tanúsítják, hogy a hollandok jelentős része ellenzi az Irak elleni hadműveletet, ha azt az Egyesült Államok egyoldalúan indítaná meg. Ilyen háborúból a megkérdezettek 75 százaléka szerint Hollandiának ki kellene maradnia, míg a részvételt csak 13 százalék támogatja. Ha viszont a hadművelet ENSZ-felhatalmazással zajlana, a lakosság 54 százaléka már egyetértene a részvétellel, 31 százalék ellenző mellett.
A közvélemény-kutatás szerint a hollandok 65 százaléka úgy véli, Hágának támogatnia kellene azt a francia-német javaslatot, amely az iraki válság megoldásában a fegyverellenőrök számának növelését és mandátumuk kiterjesztését tartja a következő lépésnek. A kereszténydemokraták vezette ügyvezető kormányzat ugyanakkor nem ért egyet ezzel a javaslattal, mert úgy ítéli meg, hogy a Bagdadra gyakorolt nyomás fokozásához egységre van szükség. A francia-német álláspontot támogatja viszont a választásokon második munkáspárt, amely jelenleg tárgyal a kereszténydemokratákkal egy új kormánykoalíció alakításáról.
MTI - fidesz.hu