Az idén tovább drágul az orosz gáz
Moszkvai sajtójelentések szerint az idén és jövőre újabb rekordokat dönt az orosz földgáz ára Európában - tudósít a Magyar Hírlap.
Dátum: 2007-09-11 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:55:11.921814, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU energiaszükségletének csaknem egynegyedét fedező Gazprom a Trojka Dialog (TD) tanácsadó cég értesülései szerint még az idén tíz százalékkal, ezer köbméterenként 293 dollárra emeli a földgáz árát.
Az állami ellenőrzésű orosz gázipari óriásvállalat, hat-kilenc hónapos csúszással a kőolajtermékek árához igazítja a nyersanyag árszintjét. Mivel a kőolajtermékek ára folyamatosan emelkedik, ezért a TD becslései alapján a földgáz tovább drágul, és jövőre már 312 dollárt kell fizetni ezer köbméterért.
Az orosz kormány döntést hozott arról is, hogy jelentősen megnöveli a kitermelést az ország eddig elhanyagolt szibériai és távol-keleti térségeiben. A Kreml tervei szerint 2030-ig hússzorosára növekszik a felhozatal e régiókban. A fejlesztési programba az orosz kormány csaknem százmilliárd dollárt akar befektetni. A kitermelés felfuttatására egyrészt az ország rendkívül gyéren lakott keleti részének infrastrukturális korszerűsítése, valamint az exportlehetőségek kihasználása miatt van szükség.
Magyar Hírlap
fidesz.hu