Magosz: újabb egyeztetés az FVM-mel
A fagykárenyhítésért demonstráló gazdák megbízottai csütörtökön újabb egyeztetésre ülnek össze Budapesten az agrártárca képviselőivel, mert úgy ítélik meg, hogy a korábban megkötött megállapodás nem az eredetileg megfogalmazottak szerint teljesül - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója kedden Budapesten.
Dátum: 2007-09-11 13:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:18.797434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: a belterületi ingatlanok kártalanítására vonatkozó rendelet nem azt tartalmazza, amit a megállapodásba foglaltak. Emellett nem tudják elfogadni azt sem, hogy a felmérés megkezdődjön a gazdák képviselőinek részvétele nélkül. Továbbá a külterületi ingatlanok kárrendezését célzó rendelet még nem jelent meg, holott az egész kárenyhítési folyamatnak október 15-én be kellene fejeződni.
Budai Gyula szerint újabb demonstráció sem kizárt, ha a csütörtöki szakértői és a pénteki nyíregyházi plenáris ülésen nem tudnak megállapodásra jutni ezekben a kérdésekben.
A gazdák képviselői kifogásolják azt is, hogy az ingatlan-felmérésben a falugazdászokon és a gazdák képviselőin kívül részt vennének az agrárkamara szakértői is. Az agrárkamarai szakértők vezetője Demendi László MSZP-s képviselő nem értett egyet a kárenyhítéssel. Ezért a Magosz szerint az agrárkamarai szakértőknek nincs helyük a felmérést végzők között.
Budai Gyula kétségesnek tartotta azt is, hogy a kárenyhítési folyamat október 15-én lezárulhat, mivel szerinte a rendeletalkotási tevékenység eddig is lassú volt, és várhatóan ezután sem gyorsul fel.
A szövetségi igazgató aláhúzta azt is, hogy a Magosz továbbra sem támogatja azt, hogy belföldi társasvállalkozások földhöz juthassanak, még akkor sem, ha állattartó telepekkel rendelkeznek. Budai Gyula szerint ugyanis innen már csak egy lépés, hogy a külföldiek is földet vehessenek Magyarországon.
Az agrár-érdekképviseleti vezető kitért arra: amennyiben a belterületi ingatlanok felmérése kedden megkezdődik, úgy azt a demonstrációs bizottság a megállapodás felrúgásának tekinti. Ezért, ha a soron következő tárgyaláson nem lesz megegyezés, úgy a gazdák várhatóan négy helyszínen demonstrálnak majd, a korábbi egy helyett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Gráf József megerősítette, hogy a kárenyhítési folyamat a jövő hónap közepén lezárul. Jelezte azt is, hogy a belterületi ingatlanok felmérését a falugazdászok attól függetlenül kedden megkezdik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy azon részt vesznek-e a gazdák megbízottjai vagy sem. A miniszter mindezt azzal indokolta, hogy a kárenyhítési folyamat menetrendjét tartani kívánják.
Szerinte ugyanis egy vitatott mondat nem lehet akadálya annak, hogy a munka folyamatos legyen, és a vitát majd a szakértők eldöntik, de a felmérésnek addig is folynia kell - jelentette ki Gráf József.
MTI - fidesz.hu