Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ingatlanspekuláció állhat a szegedi fürdőfejlesztés hátterében

A szegedi városvezetés azt tervezi, hogy a zömében állami és önkormányzati forrásokból kialakítandó 6 milliárd forintos értékű városi fürdőkomplexumot mintegy hárommilliárd forintért átadja a Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Hunguest Hotel Zrt.-nek - jelentette ki Gyimesi László, a Fidesz helyi elnöke kedden a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2007-09-11 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:20.752143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzat tervei szerint a mai kor minden követelményének megfelelő fürdőkomplexum épülne meg uniós támogatással a mai Liget fürdő területén - mondta az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján.

A beruházásra az önkormányzat és a Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Hunguest Hotel Zrt. egy közös projektcéget hozna létre, melyben a város 80 százalékos tulajdonos lenne. A közös cég mintegy 3 milliárd forintos uniós támogatásra pályázna. Amennyiben sikeres a pályázat, az önkormányzat 1,2 milliárd forint értékben a cégbe apportálja a fürdő ingatlanjait és egyéb vagyontárgyait - közölte Gyimesi László.

A politikus elmondta, ezzel párhuzamosan a szállodacég is 260 millió forint értékben tőkét emelne, s így megmaradna a korábbi tulajdonarány. Ezt követően valósulna meg a beruházás, amelynek eredményeképpen egy modern, több mint 6 milliárd forintos értékű turisztikai központ létesülne.

A szerződéstervezet szerint a Hunguest Hotel Zrt. tíz év alatt kivásárolná az önkormányzatot a projektcégből, ám nem a valós fejlesztést követő piaci értéket, hanem csak az apportként bevitt vagyontárgyak inflációval növelt értékét fizetné meg a városnak - mondta a Fidesz helyi elnöke, aki hangsúlyozta, a magáncég így a valós jövőbeli érték mintegy ötödéért tudja megszerezni a városi tulajdonrészt.

Gyimesi László közölte, az előterjesztéshez módosító indítványt nyújtottak be, azt javasolják, hogy az önkormányzat egyedül valósítsa meg a beruházást, majd a magáncég vegye bérbe a várostól a fürdőt.

Botka László polgármester korábban a beruházás terveit bemutató sajtótájékoztatón kifejtette, az unió az egészségturisztikai fejlesztések költségeinek 50 százalékát fedezi, a mintegy hárommilliárd forintos önrészre a városnak nincsen forrása, ezért hoznak létre közös projektcéget a Hunguest Hotel Zrt.-vel.

A szocialista politikus közölte, az ingatlanért kapott összegből fedett uszodát építetnének a város egy másik részén. A sportcélú beruházásra - melyet az unió nem támogat belátható időn belül - az önkormányzatnak másképp nem lenne forrása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek