Végre elindult az ötpárti egyeztetés az új médiatörvényről
A Fidesz örül annak, hogy hosszú várakozás után a mai nap végre elindult az öpárti egyeztetés az új médiatörvény megalkotásáról - írja Cser-Palkovics András közleményében.
Dátum: 2007-09-11 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84007
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:22.849160, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz örül annak, hogy hosszú hónapok kormány okozta kényszerű várakozása után a mai nap végre elindult az öpárti egyeztetés az új médiatörvény megalkotásáról.
A digitális átállás tárgyában létrejött négypárti megállapodásban, és az az alapján elfogadott országgyűlési határozatban a kormány és a frakciók kötelezettséget vállaltak arra, hogy még az idén megállapodnak a médiát érintő tartalomszabályozás kérdéseiben is, és elfogadják az új Médiatörvényt.
Sajnos a Kormány késlekedése miatt az ehhez szükséges ötpárti egyeztetések késve indulhatnak csak meg, ami veszélyezteti az új Médiatörvény idei elfogadását. Ezért a politikai felelősség egyértelműen a kormányt terheli. A Fidesz természetesen az egyeztetések során mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a mai nap megkezdett tárgyalások eredményre vezessenek és megszülessen az új, a kor kihívásainak, a megváltozott viszonyoknak megfelelő tartalomszabályozás a média területén.
A Fidesz elengedhetetlenül fontosnak tartja azonban, hogy az új médiatörvény elfogadásáig semmi visszafordíthatatlan döntés, intézkedés ne szülessen a média, főleg a közszolgálat területén, illetve a korábban megszületett ilyen tartalmú döntések végrehajtását vizsgálják felül, amennyiben arra lehetőség van, akkor állítsák le (pl. Magyar Televízió székházberuházása).
dr. Cser-Palkovics András (Fidesz)
országgyűlési képviselő