Az FHB privatizációját kormányzati hibák kísérték
A kormány rossz időben és hibás módon értékesítette az állam tulajdonában lévő FHB részvénycsomagot, ezzel jelentős kárt okozott Magyarországnak, minden magyar embernek.
Dátum: 2007-09-11 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:24.174015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottsága mai ülésén meghallgatta Veres János pénzügyminisztert a Földhitel és Jelzálogbank (FHB) privatizációja tárgyában. A bizottság Fidesz-KDNP tagjai megállapították, hogy a kormány rossz időben és hibás módon értékesítette az állam tulajdonában lévő FHB részvénycsomagot, ezzel jelentős kárt okozott Magyarországnak, minden magyar embernek. A privatizációra akkor került sor, amikor a világgazdaságban - az amerikai másodlagos jelzálogpiac csődje miatt - kedvezőtlenül ítélik meg a jelzálogbankokat.
Emiatt a magyar államot a korábban tervezett bevételhez képest mint egy 40 milliárd forintos kár érte. A bizottsági ülésen az is rögzítésre került, hogy a kormány nem kívánta erősíteni a hazai tőkepiacot, így a döntéshozókban fel sem merült a hazai kisbefektetői kör támogatása, miközben az intézményi vásárlók körét most sem ismerhetjük. Mindezek alapján a bizottság Fidesz-KDNP tagjai szerint az FHB privatizációját kormányzati hibák kísérték.
Varga Mihály (Fidesz),
az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának elnöke