Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fideszes indítvány a Mol adótöbblete kapcsán

A költségvetési törvényt módosító indítványt nyújtott be Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselő a Mol Rt. visszakövetelt iparűzési adótöbblete kapcsán.


Dátum: 2003-02-13 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:10.021600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő a költségvetési bizottság csütörtöki ülését követően elmondta, hogy a Mol Rt. mintegy 2,5 milliárd forintot követel vissza több mint 200 önkormányzattól, adótúlfizetés jogcímen.

A könyvelési hiba miatti visszafizetés Szijjártó Péter szerint csődbe juttathatja az érintett önkormányzatok némelyikét. Példaként kiemelte, hogy a százhalombattai önkormányzattól a Mol 548 millió forintot, a helyi költségvetés durván 11 százalékát követeli vissza. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az önkormányzatok önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, amit súlyosbít, hogy a Mol Rt. iparűzési adója olyan mértékben növelte bevételeiket, hogy többségük 2001-ben nem pályázhatott címzett és céltámogatásokért.

A képviselő véleménye szerint a helyzetet a központi költségvetésnek kell orvosolnia. - Ezért azt javaslom, hogy a költségvetés Belügyminisztérium fejezetében különítsenek el 2,5 milliárd forintot az érintett önkormányzatok támogatására - mondta, hozzátéve, hogy javaslata szerint a kiadást az általános tartalék terhére finanszíroznák.

Szijjártó Péter jelezte, a könyvelési hiba felfedezését követően a Mol Rt. február 28-ig adott határidőt az érintett önkormányzatoknak az adótöbblet visszafizetésére.

Tudomása szerint még egyetlen önkormányzat sem fizetett, ám a testületek képviselői megkezdték a Mol Rt.-vel az egyeztetést a fizetési terhek enyhítése érdekében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek