Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kézi vezérlés alatt az ügyészség?

Gyurcsány Ferenc kormányfő korábbi "kérésével" összhangban vizsgálatot folytat a Fővárosi Ügyészség a Magyar Gárda törvényes működéséről. Gaudi-Nagy Tamás jogász szerint a vádhatóság semmiképpen sem a kormány végrehajtó szerve, az a fajta vizsgálat, amely "megrendelésre" történik, aggályos. A Magyar Nemzet írása.


Dátum: 2007-09-12 06:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:29.726803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ügyészségi vizsgálat folyik a Magyar Gárda törvényes működéséről - jelentette be hétfőn a parlamentben a legfőbb ügyész Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő azonnali kérdésére válaszolva. Az ügy előzménye, hogy Gyurcsány Ferenc hazai és nemzetközi zsidó szervezetek megkeresése nyomán "gárdaügyben" augusztus 22-én levélben fordult Kovács Tamás legfőbb ügyészhez. A kormányfő három hete a bíróság által bejegyzett Magyar Gárda kulturális és hagyományőrző civil egyesület jogszerű működésének alapos és megalkuvást nem ismerő törvényi felügyeletét kérte a legfőbb ügyésztől. "...kérem az ön személyén keresztül a köztársaság ügyészségét arra, hogy a Magyar Gárda nevű szerveződés működését a részletekre is kiterjedő különös figyelemmel kövesse, és a hatályos jogszabályokkal, illetve a magyar alkotmánnyal ellentétes cselekmény esetén haladéktalanul lépjen fel" - állt a levélben. Úgy tűnik, a kormányfő kérése meghallgatásra talált. Kovács Tamás ugyanis hétfőn az Országgyűlésben kifejtette, több olyan bejelentés érkezett az ügyészséghez az utóbbi napokban, amely a Magyar Gárda alapszabálytól eltérő, ezért törvénysértő tevékenységére utaló adatokat tartalmaz, és emiatt a Fővárosi Ügyészség vizsgálódik.

A dolog érdekessége, hogy augusztus 25., a Magyar Gárda hivatalos megalakulása óta a sajtóban egyszer sem lehetett hallani a szervezet esetleges törvénytelen működéséről, pedig az ügy napirenden tartását célzó szándékot a kormányszóvivő sem tagadta. - A Magyar Gárdával kapcsolatban kifejezetten kezdeményezőnek mutatkozott a miniszterelnök és a kormány, mert nagy fontosságot tulajdonítanak az ügynek. Napok óta ez a téma van napirenden, lényegében minden szereplő megszólalt az ügyben - árulta el a napokban Budai Bernadett.

A vádhatóság kezdeményezőnek bizonyult más ügyekben is, ugyanis a Fővárosi Főügyészség szeptember 7-én vádat emelt Budaházy György ellen az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az ügyészség úgy véli, hogy a férfi 2006. szeptember 27. és 2007. március 15. között több közleményt tett közzé szélsőséges honlapokon.

Más esetekben viszont az ügyészség nem látott okot a vizsgálódásra. A vádhatóság passzívnak mutatkozott a tavaly október 23-i eseményekben érintett rendőri vezetők ügyében is. Bár több jelentés, többek között a Papp-jelentés néven ismert belső rendőrségi vizsgálat is megállapította több rendőri vezető felelősségét, rámutatva arra, kik követtek el szakmai hibákat az október 23-i véres tömegoszlatásnál, az ügyészség nem indított vizsgálatot az ügyben. Maga Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány sem akar már foglalkozni az üggyel. - Kérném szépen, ez ma már történelem, nem érdemes a részletekbe belemenni - jegyezte meg tegnap egy tévéműsorban Gergényi (lásd keretes írásunkat).

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője, aki egyben Budaházy György jogi képviseletét is ellátja, úgy véli, egyértelműen ártalmas és helytelen gyakorlat, ha a politika valamely tényezője vagy éppen a miniszterelnök közvetlen hatást tud gyakorolni a törvényességi felügyeleti jogkört gyakorló ügyészségre. - A vádhatóság semmiképpen nem a kormány végrehajtó szerve, az ilyenfajta "megrendeléseknek tűnő eleget tétel" aggályos - szögezte le Gaudi-Nagy Tamás, aki szerint ügyelni kellene a látszatra. A büntetőjogász az október 23-i eseményekkel kapcsolatban megjegyezte: az ügyben a katonai ügyészségek magatartása volt a legaggasztóbb, hiszen minden olyan feljelentést elutasítottak, amelyik a rendőri vezetők felelősségét firtatta. Mint elmondta, az volt a katonai ügyészségek filozófiája, "hogyan ne indítsunk eljárást".

Az ügy érdekessége, hogy a vádhatóság első embere, akit Sólyom László jelölt a posztra, korábban éppen katonai főügyészként dolgozott.

Nem történelem. Ez ma már történelem, nem érdemes a részletekbe belemenni - reagált Gergényi Péter, Budapest egykori rendőrfőkapitánya a TV2 reggeli műsorában a 2006. október 23-i rendőri brutalitást és szemkilövéseket firtató kérdésre. A "Ne féljetek!" Alapítványról - amely a tavaly őszi rendőri akciókban súlyosan megsérült áldozatok segítésére jött létre - a Lánchíd Rádiónak nyilatkozó Magyar Péter kuratóriumi titkár a kijelentéssel kapcsolatban azt mondta: szó sincs arról, hogy ezek az események már a történelemhez tartoznának, amiről a történészeknek kell vitatkozniuk. Mint az adásban elhangzott: akik - mint azt nem egy esetben már az eljáró ügyészség is kimondta: ártatlanul - elszenvedték a brutális erőszakot, akiket gumilövedék vagy könnygázgránát nyomorított meg, azoknak ez nem történelem, hanem a jelen, amivel mindennap együtt kell élniük. Az alapítvány kuratóriuma egyébként a napokban már döntött öt sérült anyagi segítéséről, amit az érintetteknek hamarosan átutalnak, illetve átadnak. Ugyanakkor továbbra is várják mind a sérültek, mind a támogatók jelentkezését a www.nefeljetek.hu címen.

Borsodi Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek