Romlott az üzleti környezet Magyarországon
Ez év második negyedévében 40,6 pontra, vagyis a tavalyi harmadik negyedév szintjére esett vissza, az első negyedévi 56,1 pontról a GKI üzleti környezeti mutatója. A Magyar Hírlap összefoglalója.
Dátum: 2007-09-12 06:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:30.370847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A GKI Gazdaságkutató a Microsoft támogatásával negyedévente publikál olyan indexet, amely hazánk versenyképességét egyrészt a régió országaihoz hasonlítja, másrészt a hazai, tágan értelmezett üzleti környezetet jellemzi. A versenyképességi index 2007 első negyedévében Lengyelországban, Szlovéniában és Szlovákiában számottevően, Csehországban, Magyarországon és Ausztriában szerényebben javult.
Az üzleti környezetet jellemző index értéke a 2006. első félévi zuhanás, majd a második félévi kisebb ingadozás után 2007 elején jelentősen javult, majd a második negyedévben visszaesett.
A GKI által megkérdezett ezerkétszáz kis- és középvállalkozás (kkv) körében az üzleti környezet nagyobb bizonytalansága nőtt 2001-2006 átlagához képest, és romlott az állami magatartás kiszámíthatósága. A nagyvállalatok körében éppen fordítva, ez azt mutatja, hogy a megszorító lépések elsősorban a kkv-szektor terheit növelték.
Szajlai Csaba, Magyar Hírlap
fidesz.hu