Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Funar megakadályozná Márton Áron hazatérését

Szobrot állítanának Kolozsváron Márton Áronnak, Erdély volt katolikus püspökének: az ötlet támadások kereszttüzében áll. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-12 06:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:30.684238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Terroristának, szekus ügynöknek, tömeggyilkosnak és románellenesnek nevezte Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt főtitkára Márton Áront, Erdély legnevesebb püspökeinek egyikét, akinek boldoggá avatása most van folyamatban a Vatikánnál.

A kolozsvári polgármesterhez, a demokrata párti Emil Bochoz intézett nyílt levelében foglalt képtelen vádakat abból az alkalomból zúdította a zsidóság deportálásával szembeszálló, a kommunista börtönöket megjárt püspökre, hogy szobrot állítanának neki a kincses városban. E célból a városi tanács mintegy tízezer eurónak megfelelő összeget utalt ki a Kolozsvár volt nacionalista polgármestere szerint "Budapesten öntött szobor" talapzatára.

Funar most nyílt vitát követel a szoborállításról a román nacionalistákat tömörítő Vatra Romaneasca civilszervezet és más hasonló jellegű egyesületek bevonásával. Egyben ragaszkodik ahhoz, hogy Kolozsvár polgármestere kérje ki a püspök besúgói dossziéját a Securitate levéltárát átvilágító országos tanácstól. Vádjai alátámasztására azt is állítja, hogy a püspök az első világháború idején a Székely Hadosztály tagjaként terrorcselekményeket követett el Erdély román lakossága ellen.

A Márton Áron emlékét megörökítő szobor felállítására még Funar polgármestersége idején több sikertelen kísérletet tett az RMDSZ. A főtéren, a Szent Mihály templom kertjében elhelyezendő szobor Bocskai Vince Szovátán élő szobrászművész alkotása. Emil Boc a levél kapcsán mindössze annyit mondott, hogy elődje még nem értette meg: Kolozsváron véget ért a szoborbotrányok időszaka.

Bogdán Tibor, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek