Nagyon hanyag az iratkezelés az NBH-nál?
Negyvennapos határidőt szabott a Fővárosi Ítélőtábla a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) számára, hogy adatokat szolgáltasson titkosítás alól kivont iratokról. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-12 06:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:31.295524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű civilszervezet azért kezdeményezett pert év elején az NBH ellen, mert a hivatal nem volt hajlandó felvilágosítást adni arról, milyen adatok titkosítását szüntették meg 2004 és 2006 között, valamint hogy eleve mennyi időre és milyen jogcímen történt a titkosítás.
A TASZ egyébként ugyanilyen kéréssel fordult az igazságügyi tárcához is, ahol pedig megadták a szükséges információkat. Bár a tárgyalás során kiderült, hogy NBH nem vezet statisztikát a kért adatokról, ennek ellenére a hivatal ígéretet tett arra, hogy egy hónapon belül megpróbál hasonló kimutatást készíteni.
Schiffer András, a TASZ jogi képviselője szerint a titkosszolgálati iratkezelés rendetlenségére utal, hogy ilyen fontos információkról nincs adat; de előrelépésként értékelte, hogy a jelek szerint ki lehet kényszeríteni az adatszolgáltatást.
Magyar Hírlap
fidesz.hu