A szocialista jelentők nevét kéri a Pest megyei közgyűlés elnöke
Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke azt kéri Gyurcsány Ferencet, hogy nevezze meg a fideszes vezetésű önkormányzatokat megfigyelő szocialista politikusokat.
Dátum: 2007-09-12 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:33.447055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr részére
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Nagyon örülök annak, hogy - amint arról a sajtóból értesülhettünk - az MSZP minden megyében négy-négy szocialista politikust bíz meg az önkormányzatok "megfigyelésével".
Tisztelettel fölhívom a figyelmét arra, hogy az önkormányzatok működése, köztük a Pest Megyei Önkormányzaté is, a legteljesebb nyilvánosság előtt zajlik. Annak érdekében, hogy az önök által megbízott megfigyelők tevékenysége is nyilvános lehessen, kérem, nevezze meg azokat a szocialista politikusokat, akik a megyékre figyelnek! Szeretnénk megismerni őket, mi ugyanis minden esetben ragaszkodunk a nyilvános, átlátható és ellenőrizhető működéshez! Ezért természetesen az Ön által kijelölt személyekkel haladéktalanul fölvesszük a kapcsolatot, és minden őket érdeklő témáról, ügyről teljes körű felvilágosítást adunk számukra!
Pest Megye Közgyűlésének elnökeként és a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnökeként kérem, segítse az állam demokratikus és átlátható működését azzal, hogy tájékoztat minket arról, kik figyelik meg az önkormányzatokat a szocialista politikusok közül!
Budapest, 2007. szeptember 11.
Tisztelettel:
Szűcs Lajos
MTI/OS - fidesz.hu