Kétféle világlátás képviselői fogtak össze
Keresztény és baloldali gondolkodók fogtak össze, hogy egy konferencia keretében kiutat találjanak hazánk erkölcsi, politikai és társadalmi válságából. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-12 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:35.038766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Igazságosabb és testvériesebb társadalomért című rendezvényt a Magyar Szociális Fórum kezdeményezte, csatlakozott a Professzorok Batthyány Köre és a Konrad Adenauer Alapítvány is. Simó Endre szervező szerint olyan baloldali és keresztény értékeket kívántak megjelölni, amelyekkel erősíteni lehet a társadalmi kohéziót és a nemzeti együvé tartozást.
Nem bűn másképp gondolkodni, de az bűn, ha a másképp gondolkodók nem tudnak együttműködni - indokolta a tanácskozás szükségességét Hans Kaiser, a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti vezetője. Az egyik főelőadó, Goják János professzor a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében arról beszélt, hogy egyházának a szolidaritás, a szubszidiaritás, a társadalmi igazságosság és béke, valamint az emberi jogok az iránymutatók, és azt is elvárják a közélet irányítóitól, hogy ezen értékek alapján alakítsák ki a társadalmi modellt, így mutatkozik kiút a mai helyzetből. Gazsó Ferenc professzor szerint a társadalom működésmódjának nagy átalakítására, azaz egy rendszerkorrekcióra van szükség, ugyanis csak így van esély a szélsőséges igazságtalanság megfordítására. A professzor úgy látja, a gazdaság, az elosztási viszonyok és a társadalmi esélyek korrekciójára csak akkor van esély, ha ennek megfelelően alakulnak a hatalmi erőviszonyok.
Papp Dániel, Magyar Hírlap
fidesz.hu