Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb fenyegetések a terrortámadások hatodik évfordulóján

Az ikertornyok egykori helyén, és az Egyesült Államok számos más pontján a 2001. szeptember 11-i merényletek áldozataira emlékeztek. A Magyar Hírlap tudósítása.


Dátum: 2007-09-12 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:36.226398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első repülőgép becsapódásának időpontjában megkongatták New York valamennyi templomának harangját. George W. Bush elnök a Fehér Házban kért egyperces néma csendet, Robert Gates védelmi miniszter pedig a Pentagonnál emlékezett az intézményt ért támadás halottaira.

A terroristák sem feledték az évfordulót. Az al-Kaida újabb videofelvételt adott ki, amelyen Oszama bin Laden arra szólítja fel híveit, hogy "csatlakozzanak a mártírokhoz". Bár még nem hozták nyilvánosságra a képsort, másolatát megszerezte egy szélsőséges források megfigyelésére szakosodott szervezet.

A németországi Trier közelében található spangdahlemi amerikai légitámaszpontot telefonon fenyegették meg. A bejelentő tudatta, hogy négy társával robbantásra készül, erre a rendőrség nagy erőkkel biztosította a létesítményt. Az orosz vagy török akcentussal beszélő telefonálót még nem azonosították.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek