Az élelmiszerárak gyorsabb drágulása húzza az inflációt
Meghaladta az elemzői várakozásokat az augusztusi inflációs adat: a pénzromlás éves alapon 8,3 százalék volt. Az élelmiszerek gyorsabb drágulása miatt volt magasabb a pénzromlás mértéke a múlt hónapban. A jegybank és nemzetközi szervezetek is magasabb áremelkedést jósolnak, mint a pénzügyi tárca ez évre és jövőre. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-12 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:37.526287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzeti Bank legutóbbi jelentésében a korábbi 7,3 százalékról 7,6-ra emelte az idei és 3,6 százalékról 4,5-re a jövő évi inflációs prognózisát, a 2009. évit azonban 2,8 százalékról 2,4 százalékra csökkentette. A nemzetközi szervezetek szerint sem tartható a hivatalos inflációs pálya. A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő OECD szerint 2007-ben a pénzromlás mértéke 7,2 százalékos lesz, míg az Európai Unió 7,5 százalékot jósol. A jövő évi pénzromlást tekintve is pesszimistább az OECD és az unió, mint a PM. A pénzügyi tárca 2008-ra 3,5 százalékos drágulást valószínűsít, míg az OECD 3,7 százalékot az EU pedig 3,8 százalékot.
"A magyar gazdaság válságban van. Mára eljutottunk oda, hogy gazdasági növekedésről beszélni egyáltalán nem lehet, ugyanakkor az infláció drámai mértéket ölt. Miközben a reálbérek csökkennek, az infláció mértéke augusztusban elérte a 8,3 százalékot, ami tovább súlyosbítja az emberek és családok vállára nehezedő terheket" - mondta lapunknak Tállai András, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az ellenzéki párt szakpolitikusa szerint amíg a körülöttünk lévő országok gazdasága szárnyal, addig a magyar kormány alkalmatlan gazdaságpolitikája megélhetési válságot okozott hazánkban. Ráadásul egy újabb kormányzati hazugság is lelepleződött, hiszen a kormány azt ígérte, hogy augusztustól a fogyasztói árak növekedése lassul. Gyurcsány Ferenc kormánya azonban nem képes megállítani a drámai mértékű inflációt, ami egy újabb bizonyíték a kabinet alkalmatlanságára - tette hozzá Tállai András.
Nyolcvanmilliárd az FHB-ért
Az állam nyolcmilliárd forintos befektetés mellett, két ütemben nyolcvanmilliárd forint bevételhez jutott a Földhitel és Jelzálogbank Nyrt. (FHB) privatizációjával, a tranzakció sikeres volt - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén. A távirati iroda jelentése szerint hozzátette: a tulajdonosi kör igen széles. Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke azt mondta: alacsony árfolyamon adott túl az állam a részvényeken, így a magyar adófizetőket kár érte. Varga Mihály Karvalits Ferencre, az FHB korábbi igazgatósági elnökére hivatkozott, aki 120 milliárd forintban jelölte meg az elérhető bevételt. A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége levélben kéri, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. közölje, mely vevők mekkora tulajdonrészhez jutottak az FHB értékesítésekor.
Szajlai Csaba, Magyar Hírlap
fidesz.hu