Akadozó fagykár-megállapodás
A gazdák képviselői szerint nem teljesülnek pontosan a fagykár-megállapodás egyes pontjai. Nem vonják be képviselőiket a kárfelmérésbe, és a megjelent rendeletek sem határoznak egyértelműen a kárenyhítésről. Ha nem sikerül tisztázniuk a részleteket a minisztériummal, újabb demonstráció lehet. A Magyar Hírlap írása.
Dátum: 2007-09-12 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:38.125454, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Holnap ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a gazdák képviselői a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőivel, hogy újratárgyalják a fagykár-megállapodás részleteit. "Az újabb egyeztetésre azért kerül sor, mert nem a megállapodásban foglaltak szerint teljesülnek a szaktárca vállalásai" - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója. Hozzátette: a már megjelent belterületi ingatlanokra vonatkozó rendelet nem a megállapodásban foglaltakat tartalmazza.
A megállapodás hozamérték-kiesésről szól, a megjelent rendelet szerint viszont az utolsó év bevételét számlával vagy felvásárlási jeggyel kell igazolni. "A megállapodás alapján nem lenne szükség dokumentumokra, a kárfelmérők megállapítanák a fagykár és a hozzá tartozó hektáronkénti kárenyhítés mértékét. Fél hektár esetén ez húszezer forint lenne" - mondta Budai Gyula. A szövetségi igazgató azért használt feltételes módot, mert a rendelet a hektáronkénti kárenyhítés mértékét sem negyvenezer, hanem maximum negyvenezer forintban határozza meg. "És a két megfogalmazás nem éppen ugyanazt jelenti" - mondta Budai. Az igazgató azt is kétségesnek tartja, hogy a kárenyhítési folyamat, amelybe a kifizetések is beleértendők, október 15-ig befejeződik.
A Magosz képviselői nem tudják elfogadni, hogy a kárfelmérés a gazdák képviselői nélkül kezdődjön meg. Azt pedig egyenesen felháborítónak tartják, hogy a minisztérium az agrárkamara szakértőit is bevonta a felmérésbe. "A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Agrárkamara elnöke az a Demendi László, aki mindvégig ellenezte a megállapodás létrejöttét" - indokolta tiltakozásukat Budai Gyula. Hozzátette: ha nem változik a helyzet, akkor nem riadnak vissza az újabb, több helyszínre és több résztvevővel megszervezett demonstrációtól sem.
Gráf József miniszter a távirati irodának megerősítette: a kárenyhítés a jövő hónap közepén lezárul. A belterületi ingatlanok felmérését a falugazdászok attól függetlenül megkezdik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, hogy azon részt vesznek-e a gazdák megbízottjai. A miniszter ezt azzal indokolta, hogy a kárenyhítési folyamat menetrendjét tartani akarják, és egy vitatott mondat nem lehet akadálya annak, hogy a munka folyamatos legyen.
Magyar Hírlap
fidesz.hu