Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üzemanyag: a bio sem jó

Meg kell szüntetni a bioüzemanyagok gyártásának állami támogatását, mert jelentős élelmiszerár-emelkedést okoz, és az ökológiai hatásai sem egyértelműen kedvezők - figyelmeztet az OECD. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-09-12 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:39.112514, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Technikailag ugyan a világ üzemanyag-szükségletének 11 százalékát lehetne ilyen forrásból fedezni 2050-ig, ám ez az élelmiszer-termelés szűkösségéhez vezetne.

Eközben a bioüzemanyagok elterjedése legfeljebb három százalékkal csökkentené a közlekedésből adódó szén-dioxid-kibocsátást. A jelenlegi támogatások helyett ezért az OECD szerint a mainál környezetkímélőbb bioüzemanyagok kifejlesztését kellene ösztönözni, és olyan, technológiasemleges adókat lenne szükséges bevezetni, amelyekkel a piac erői kikényszerítenék a "zöldülést".

Az EU egyelőre más úton jár, és deklarált célja, hogy 2020-ra a tagállamok 10 százalékosra növeljék a bioüzemanyagok felhasználását. Magyarország az uniótól az Új Magyarország fejlesztési terv, illetve az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretéből kaphat majd erre forrásokat. A támogatott bioetanol-programot a jelenlegi piaci körülmények között Gráf József agrárminiszter is megkérdőjelezi, Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter azonban támogatja azt.

Világgazdaság

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek