Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az áldozatokra emlékezett a világ

A hat év előtti Amerika-ellenes terrortámadásokra emlékeztek tegnap világszerte, és különösképpen azok színhelyén, vagyis New Yorkban és Washingtonban. Nyilatkozatot adott ki Franco Frattini, az Európai Bizottság biztonsági ügyekben illetékes alelnöke, és a maga módján megemékezett a nevezetes napról Oszama bin Laden, az al-Kaida vezére is, aki figyelmeztette az amerikaiakat: szervezete bármikor ismét lecsaphat rájuk. Népszava összeállítás.


Dátum: 2007-09-12 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84061
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:39.706758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


New Yorkban négyszer egy percre néma csönddel tisztelegtek az áldozatok emléke előtt. Michael Bloomberg polgármester mondott beszédet a helyszín közelében. Idén ugyanis először - a korábbi öt esztendő gyakorlatától eltérve - nem a Ground Zerónál, a leomlott régi, és egyben az épülő új Világkereskedelmi Központ alapjainál tartották a New York-i terrortámadás áldozataira emlékező hivatalos ünnepséget. Az építkezés miatt a Broodway melletti Zucotti Parkban emlékeztek az ikertornyok összeomlásának majdnem háromezer áldozatára. Megemlékeznek a Pentagon elleni támadás halottjairól is. Washingtonban George Bush elnök, Dick Cheney alelnök és Condoleezza Rice külügyminiszter a Fehér Ház előtti gyepen emlékezett néma főhajtással a merényletek csaknem háromezer áldozatára.

Most első a biztonság, mert ez garantálja az élethez való jogot, amit korábban magától értetődőnek tekintettünk - hangsúlyozta az Európai Bizottság illetékes alelnöke, a hat évvel ezelőtti egyesült államokbeli merényletekről megemlékező keddi nyilatkozatában. Franco Frattini, az igazságügyért, szabadságjogokért és biztonsági kérdésekért felelős alelnök szerint az a szeptember 11. mindörökre megváltoztatta a biztonságról vallott elképzeléseket.

Az Egyesült Államok elleni terrorcselekmények hatodik évfordulóján az al-Kaida videofelvételt adott ki, amelyen Oszama bin Laden, a terrorhálózat vezetője látható és hallható. Az al-Kaida 2001. szeptember 11-ének minden évfordulóján kiad videóüzenetet, melyben méltatja a 19 öngyilkos gépeltérítő valamelyikét. Ezúttal Valíd as-Sahriról emlékezett meg a terroristavezér. A 47 perces, angol feliratozással ellátott felvétel elején 15 percig látható bin Laden, aki bíztatja szimpatizánsait, hogy csatlakozzanak "a mártírok sorához" és figyelmezteti az amerikaiakat, hogy bármikor, bármilyen irányból lecsaphat rájuk az al-Kaida.

Huszonnégy év szabadságvesztést szabtak ki egy férfira Kaliforniában terrorizmus vádjával. Az amerikai állampolgárságú 25 éves Hamid Hayat részt vett egy terrorkiképzésen Pakisztánban és merényleteket tervezett.

Nagyszabású rendőrségi akció kezdődött a nyugat-németországi Spangdahlemben található amerikai katonai repülőtéren, miután az amerikai erőket hétfő este telefonon pokolgépes támadással megfenyegették.

Népszava

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek