Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilátástalanná vált a csepeli sport jövője

Negyedszerre alázta meg a csepeli MSZP a Csepel SC-ért aggódó sportolókat, sportbarátokat. Budapest XXI. kerületének sporttanácsnokként olyan rendezési terv megalkotását kezdeményeztem, amely gátat vetett volna a nagy múltú Csepel SC kiárusításának, ingatlanvagyona lenyúlásának. A csepeli MSZP kedden negyedik alkalommal bojkottálta a képviselőtestület munkáját, és ezzel egyértelműen jelezte: az alapítvány kuratóriumát megszálló cégek azt csinálnak a klub vagyonával, amit akarnak.


Dátum: 2007-09-12 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:45.319270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hónapokkal ezelőtt kerestek fel személyesen az Európa-, világ és olimpiai bajnokokat, egészséges, sportszerető emberek ezreit nevelő, sikeres sportvezetők: úgy érzik veszélybe került a méltán nagyhírű Csepel SC jövője. Egyre több olyan hír terjedt el ugyanis, melyek szerint a kerület központjában álló, rendkívül magas ingatlan-értékű sporttelepet kétes hírű befektetők kívánják felaprózni, helyén lakóparkot, bevásárló- és szórakoztatóközpontot akarnak építeni. Az egyre gyakrabban megjelenő ,,táskás" emberek, a birkózóknak is helyet adó nehézatlétikai-terem bezárásának híre, a munkatársak elbocsátása, a bérlőknek ,,beígért" felmondások is ezt a félelmet erősítették meg. Ráadásul nem lenne példa nélküli a sporttelep megkurtítása sem, hiszen erre már volt példa a kilencvenes években (ma egy benzinkút áll az akkor kiszakított telken). Vészjósló figyelmeztetés a volt MHK pályák és a kisöblű lőtér helyén álló bevásárlóközpont és töltőállomás, vagy a ,,Posztó pálya" lakóépületei és 2009-től tervezett totális szétdarabolása is.

Csepeli sporttanácsnokként olyan előterjesztések nyújtottam be a képviselőtestületnek, amely meggátolta volna a klub megmaradt ingatlanvagyonának lenyúlását. Javaslatom lehetővé tette volna azt is, hogy az aktív sportolók, edzők, valamint a kerület képviselőtestülete egy-egy tagot delegálhassanak a Csepel SC kuratóriumába. Továbbá olyan vizsgálóbizottság létrehozását szorgalmaztam, amely az évek során az alapítványnak átadott többszáz millió forint közpénz hasznosulást elemezte volna.

A tegnapi napon a csepeli MSZP ismét megalázta a sportolókat, sportbarátokat, akik nem kívántak mást, mint bizonyságot arról, hogy a kerület vezetése hosszú távon számol, és támogatja hazánk egyik legsikeresebb sportklubját, meg kívánja tartani létesítményeit a jövő nemzedékei számára is.

Ezzel szemben Tóth Mihály polgármester a testületi ülésen megjelent Fidesz-KDNP-s, MDF-es, SZDSZ-es, Centrum párti képviselők előtt hosszasan sorolta az ,,igazolt" hiányzókat, az összes MSZP-s képviselőt. A kerület vezetője persze indokolni nem tudta a hiányzásokat, de az igazolásokkal azt elérte, hogy a frakciójának tagjai megkapják a szeptemberi tiszteletdíjat is.

A kerületi MSZP ezzel a magatartásával véglegesen bebizonyította, hogy képtelen a sportélet képviselőinek szemébe nézni, mert sunyin, de nagyon is érthetően a csepeli sport érdekeivel szemben a pénzéhes ,,befektetők" érdekeit támogatja.

Németh Szilárd

Sporttanácsnok

Kapcsolódó elemek