Benyújtotta lemondását az orosz kormányfő
Benyújtotta lemondását szerdán Mihail Fradkov orosz miniszterelnök, amit Vlagyimir Putyin államfő elfogadott - jelentették orosz hírügynökségek.
Dátum: 2007-09-12 13:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:45.929575, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fradkov lemondása egyben a kormány lemondását is jelenti.
Az orosz kormányt 2004 márciusa óta vezető Fradkov azzal indokolta saját és kabinetje felmentésére irányuló kérését, hogy Oroszország jelentős politikai események elé néz, ő maga pedig teljes választási szabadságot kíván nyújtani az államfőnek, egyebek közt személyi kérdések megoldásához.
Putyin megjegyezte, hogy országa parlamenti választások elé néz, jövő márciusban pedig elnökválasztást tartanak Oroszországban.
MTI - fidesz.hu