EU: koordinátorokat neveztek ki energetikai beruházások mellé
Az Európai Bizottság négy koordinátort nevezett ki szerdán azzal a feladattal, hogy figyelemmel kísérjék és előmozdítsák egyes kiemelt energetikai projektek megvalósítását.
Dátum: 2007-09-12 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:47.757945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A koordinátorok a Nabucco földgázvezetékért, a Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű elektromos összeköttetésért, a Balti- és az Északi-tengeren található szélerőművek rendszerbe kapcsolásáért és a Németországot Lengyelországon keresztül Litvániával összekötő villamosenergia-vezetékért lesznek felelősek.
A Törökországot Románián, Bulgárián és Magyarországon át Ausztriával összekötő Nabucco földgázvezeték kiépítésének előmozdítását Jozias Johannes van Aartsen volt holland külügyminiszter kapta feladatul. "Ezen az új összeköttetésen keresztül Közép-Ázsiából, a Kaszpi-tenger vidékéről és a Közel-Keletről lehet majd földgázt szállítani Európába, aminek révén javul országaink energiaellátásának biztonsága" - olvasható a bizottság által kiadott közleményben. Andris Piebalgs energiaügyi biztos kijelentette, hogy a koordinátorok kinevezése jól mutatja az unió elkötelezettségét "a nagyszabású elsőbbségi energetikai projektek megvalósítása mellett".
A négy koordinátor kinevezése négy évre szól. Olyan projekteket fognak figyelemmel kísérni, amelyekkel kapcsolatban műszaki, politikai vagy pénzügyi nehézségek léptek fel. Stratégiai támogatást nyújtanak és gyakorlati tanácsokat adnak: felderítik az előrehaladást gátló akadályokat, az optimális megoldások megkeresése érdekében egy asztalhoz ültetik a különböző országok érintettjeit, hozzájárulnak a projektek hatásainak értékeléséhez, meghatározzák a megvalósítás megfelelő stratégiáit.
A Nabuccóval foglalkozó Johannes van Aartsen mellett az olasz Mario Monti volt EU-biztos a Franciaország és Spanyolország közötti nagyfeszültségű villamosenergia-összeköttetés megvalósításáért, Georg Wilhelm Adamowitsch volt német gazdasági államtitkár a Balti- és az Északi-tengeren üzemelő szélerőművek összeköttetéseinek kiépítéséért, Wladyslaw Mielczarski lengyel egyetemi professzor pedig a Németország, Lengyelország és Litvánia közötti villamosenergia-összeköttetés kiépítésének felgyorsításáért lesz felelős.
MTI - fidesz.hu