Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogysárd: már a házakat is árverezik

Van akinek már a házát is árverezik Somogysárdon, mert nem tudja fizetni a hiteleket. Sokan pedig már a kenyeret is kölcsönre veszik a boltban. A lovasbázisról elbocsátott 80 dolgozó többsége teljesen el van adósodva. Másik állásra esélyt sem látnak.


Dátum: 2007-09-12 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:51.101274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A településen szinte minden második ember munkanélküli lett miután az országos rendőr-főkapitányság bezárta a 250 éves lovasbázist. A háromszáz lovat eladta a rendőrség. Az utcára került dolgozók nem bíznak benne, hogy találnak munkát.

A munkanélküliség már 40 százalékos a településen. Sokan nem tudják eltartani a családjukat, és attól félnek, hamarosan fedél sem lesz a fejük felett. 81 embernek szűnt meg a munkája. Az emberek hiteleket vettek fel és nem tudják fizetni. Nem tudnak hitelt fizetni és a boltokban is hitelre vásárolnak.

A közgyűlés megyei elnöke is a lovasbázis újbóli felélesztéséért lobbizik az országos renfőr-főkapitánynál. A bázis felett ugyanis még január elsejéig az ORFK rendelkezik.

Az olasz lószövetség elnöke érdeklődik a bázis iránt. A Kaposvári Egyetem Lovasakadémiájával együtt dolgoznak ki tervet az üzemeltetésre.

A jogszerűtlen elbocsátás miatt a munkaügyi miniszter által megígért ingyenes nép ügyvédje helyett egy kaposvári jogász képviseli majd a dolgozókat a bíróságon.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek