Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington megerősítette: Izrael szíriai célpontokat támadott

Az amerikai kormány megerősítette, hogy izraeli harci repülőgépek a múlt héten támadásokat hajtottak végre szíriai célpontok ellen.


Dátum: 2007-09-12 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:53.775334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jeruzsálemi kormány több napos hallgatása után a Pentagonegy tisztviselője közölte: izraeli vadászgépek múlt héten csütörtökön legalább egy célpontot eltaláltak Szíria északkeleti részén. Azt azonban nem tudni pontosan, hogy a zsidó állam légierejének gépei mit támadtak meg és mekkora kár keletkezett - írta a szerdai The New York Times.

Szíria az ENSZ-ben előző nap panaszt emelt amiatt, hogy állítása szerint izraeli harci gépek megsértették légterét és tűz alá vették területét. Bassár Dzsaafari, Szíria képviselője azt mondta, Izrael a nemzetközi jogokat megsértve agressziót hajtott végre országa ellen.

Faruk as-Saraa szíriai elnökhelyettes a La Repubblica című római újság szombati számában megjelent nyilatkozatában közölte: Damaszkusz válaszlépések sorát vette fontolóra.

Izrael tagadja a légtérsértést. Az amerikai védelmi minisztérium névtelenséget kérő tisztviselője azt is elmondta, hogy egynél több csapást mértek az izraeli gépek, amelyek 2003 óta nem intéztek támadást szíriai célpontok ellen. A Times értesülése szerint Izrael feltehetően olyan raktárakat támadott, ahol a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt, Iránból származó fegyvereket tároltak.

Az Egyesült Államok védnökségével folyó izraeli-szíriai béketárgyalások 2000 januárjában szakadtak meg a Golán-fennsík körüli nézetkülönbségek miatt.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek