Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medián felmérés: a Fidesz vezet 53 százalékkal

A választani tudó szavazók között a Fidesz vezet 53 százalékkal, az MSZP 34, az MDF 5, az SZDSZ 4, a Jobbik egy százalékot kapott - derül ki a Medián szeptember elején, a Heti Világgazdaság megrendelésére végzett közvélemény-kutatásából.


Dátum: 2007-09-13 06:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84120
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:56:57.720839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bár a választópolgárok aktivitása továbbra is meglehetősen alacsony - 47 százalékuk mondja biztosra, hogy elmenne szavazni -, a pártpreferencia nélküliek aránya jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban - derül ki a felmérésből.

A változás nyertese az MSZP: a teljes szavazókorú népességben két hónap alatt 21-ről 25 százalékra nőtt a támogatottsága, ebben a körben szeptemberben a Fidesz 39 százalékon, az MDF 4, az SZDSZ 3, a Jobbik egy százalékon áll.

A választani tudó szavazók között a Fidesz vezet 53 százalékkal, az MSZP 34, az MDF 5, az SZDSZ 4, a Jobbik egy százalékot kapott. Ahogy március óta minden hónapban, szeptember elején is az egészségügyi reform volt a legfontosabb téma a közvélemény számára, de a Magyar Gárda megalakulását is hasonló figyelemmel követték a választók - főleg a kormánypártiak - derül ki a felmérésből, amit a HVG honlapján ismertetnek.

Ennek tulajdonítható, hogy az MSZP szimpatizánsai a Fidesz támogatóinál nagyobb arányban mondták, hogy biztosan elmennének szavazni. Így a választani tudó "biztos" szavazók körében mérséklődött a Fidesz előnye.

A megnövekedett médiafigyelem is hozzájárulhatott, hogy a Jobbik támogatottsága értékelhetővé vált. Eddig a teljes népességen belül még kerekítve sem érte el az 1 százalékot, így az "egyéb pártok" rovatban szerepelt. A felmérés szerint az általános közhangulat továbbra is meglehetősen pesszimista - 70 százalék fölött van azoknak az aránya, akik szerint az országban rossz irányba mennek a dolgok -, és a gazdasági várakozások sem javultak.

Augusztus eleje óta viszont szinte minden vezető politikus népszerűsége növekedett - derül ki a közvélemény-kutatásból, amit teljes egészében a hetilap csütörtökön megjelenő száma közöl.

MTI, MNO

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek