Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Buszbaleset: őrizetbe vették a sofőrt

Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt őrizetbe vették azt a buszsofőrt, aki a három halálos és több súlyos sérüléssel járó balesetet okozta a Békés megyei Bélmegyer közelében - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerda este.


Dátum: 2007-09-13 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84130
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:00.734054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Virág Zsuzsánna elmondta, hogy a buszt egy olyan középkorú férfi vetette, akinek megfelelő gyakorlata volt korábban, ám a Körös Volán Zrt.-nél szeptember eleje óta dolgozik. Gyurosovics József Békés megye rendőr-főkapitány a közszolgálati televízió Szerda este című műsorában elmondta, hogy a Vésztő és Bélmegyer között történt reggeli buszbalesetben hárman meghaltak, 31-en megsérültek, közülük két ember állapota életveszélyes, hat személyé súlyos.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek