Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a légitámadások a Bagran-völgyben

Az amerikai légierő csütörtökön folytatta napok óta tartó légitámadásait az afganisztáni Kandahártól délnyugatra lévő Hilmend tartományban a térségben bujkáló tálibok feltételezett állásai ellen, miközben a helyi afgán vezetés azzal vádolta az amerikaiakat, hogy a támadásoknak polgári személyek is áldozatul estek.


Dátum: 2003-02-13 15:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:12.745756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hilmend tartomány vezetésének szóvivője szerint a Bagran-völgyben vasárnap óta tartó bombázásokban legalább 17 polgári személy vesztette életét, s az áldozatok között gyerekek és nők is vannak.

Roger King, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők szóvivője csütörtökön kijelentette, hogy tudomása szerint a bombázásoknak nincsenek polgári áldozatai. "A szóban forgó terület igen nehezen megközelíthető, szinte lakatlan, barlangokból és hegygerincekből áll, s gépeink csak olyan célpontokat bombáztak, ahol korábban tüzérségi tevékenység jeleit látták" - tette hozzá Tom King a Kabultól északra lévő bagrami légibázison.

Elmondása szerint az amerikai B-52-esek tüzérségi támogatással próbálják kifüstölni a Bagran-völgy sziklái közti barlangokból azokat a tálib harcosokat, akik a Hilmend tartományban egy évvel ezelőtt végrehajtott nagyszabású amerikai hadművelet óta bujkálnak a nehezen megközelíthető sziklás hegyek között. A hírszerzéstől kapott jelzések arra utaltak, hogy az elmúlt időszakban ezek a tálib erők megpróbálták újrarendezni soraikat, és ezt bizonyította az is, hogy az elmúlt hónapokban megszaporodtak a koalíciós erők elleni akciók a térségben - tette hozzá az amerikai katonai szóvivő.

Az Afganisztán déli részén fekvő Hilmend tartomány, csakúgy, mint a vele szomszédos Kandahár a muzulmán fundamentalisták egyik központja, s a térségben a keményvonalas muzulmánok továbbra is jelentős támogatottságot élveznek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek