Belgrád a választások bojkottjára szólítja fel a koszovói szerbeket
A Koszovó sorsáról folyamatban lévő tárgyalások miatt fölöslegesek a dél-szerbiai tartományban november 17-re kitűzött parlamenti választások - véli Szerbia elnöke. Boris Tadic szerdán, lisszaboni látogatása során ezért a voksolás bojkottjára szólította fel a koszovói szerbeket.
Dátum: 2007-09-13 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:01.318428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerb politikus azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt José Socrates portugál kormányfővel, aki egyben az EU soros elnöke. Tadic hangoztatta, hogy Belgrád nem támogathatja a szerb lakosság részvételét a választásokon, amíg folynak a tárgyalások Koszovó jövőjéről. A szerb fél a választások elhalasztását szorgalmazza. A választások novemberi megrendezése ugyanis nem segíti elő olyan kompromisszum megszületését a Koszovó státusáról folyó vitában, amely mindkét félnek megfelelő.
Szerinte a választásoktól nem várható, hogy megteremtődjenek a feltételei a koszovói szerbek és jogaik megvédésének. Ez a második alkalom, hogy a szerbek bojkottálnák a választásokat Koszovóban, amely 1999 óta áll ENSZ-közigazgatás alatt, és amelynek jövőjéről egy nemzetközi - az Egyesült Államok, Oroszország és az EU - trojka közvetítésével folynak tárgyalások.
MTI - fidesz.hu