Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A népszavazási kérdések ismét a választási testület előtt

Ötven, magánszemélyek által benyújtott népszavazási kérdés hitelesítéséről döntött tegnap az Országos Választási Bizottság. A tárgyalt pontok között szerepelt a parlament, illetve az önkormányzati közgyűlések tagjai számának csökkentésére vonatkozó, valamint az új alkotmány megalkotását célzó kérdés is. A Magyar Hírlap tudósítása.


Dátum: 2007-09-13 08:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84137
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:02.801541, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az OVB által tárgyalt napirendi pontok között olyan kérdések is szerepeltek, amelyekhez hasonlókat már hitelesített a bizottság, így például a kórházak privatizációjára, a vizitdíjra és a tandíjra vonatkozó kezdeményezések. Az ezekben a témákban például a Fidesz által benyújtott és hitelesített kérdések közül többet az Alkotmánybíróságon támadtak meg, így ezekről a kérdésekről majd a közjogi testület mondja ki a végső szót.

Szeptember közepén kezdődik a Fidesz népszavazási kampánya. Orbán Viktor pártelnök szerint az a legvalószínűbb, hogy három kérdésről voksolnak majd a választók. A Fidesz ennek ellenére hatigenes referendumra készül, ennek célja pedig a kormánybuktatás.

Az OVB június 25-én hitelesítette a Fidesz-KDNP-nek, valamint Kálmán László nyelvésznek a termőföld elővásárlási jogára, a kórház-privatizációra, a gyógyszervásárlás liberalizálására vonatkozó indítványait, ezenkívül a Fidesz-KDNP-nek a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról szóló kérdéseit - mind ellen kifogást emeltek.

Lapzártánkig fontosabb kérdésekről nem született döntés, de az ülés elején az OVB elnöke jelezte: több kezdeményezést formai okokra hivatkozva el kell utasítaniuk.

Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek