Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegoszlató eszközök 160 millióért

Lapinformációk szerint újabb tömegoszlató eszközöket vásárol a rendőrség. Az eddigi készletet többek közt 11 ezer darab könnygázgránáttal és 2200 liter paprikaoldattal bővítenék. A beszerzés már folyamatban van, potom 160 millió forintért.


Dátum: 2007-09-13 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84164
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:11.288314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavaly szeptemberi zavargások után a kormány két ütemben soron kívüli céltámogatást hagyott jóvá a rendőrségnek, amelyet a megsérült eszközök pótlására és új biztonsági felszerelések beszerzésére fordíthatnak - írja a Napi Gazdaság.

Először 160 millió forintot kaptak, amit ugyanennyivel saját költségvetésükből kellett kiegészíteniük, majd még további hárommilliárdot adott a kormány 2006 decemberében.

A pénzből egyebek mellett tömegoszlató berendezéseket, ruházatot és különböző gépjárműveket vehet a rendőrség, ezek nagy részéhez közbeszerzési eljárásra sincs szükség - áll a lap írásában.

Jelenleg 11 ezer darab könnygázgránát és 2200 liternyi paprika-hatóanyag (utántöltő oldat) beszerzése van folyamatban, összesen mintegy 160 millió forint értékben - nyilatkozta a lapnak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint most nincsenek olyan információk, amelyek arra utalnak, hogy megismétlődnének a tavaly őszi zavargások.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek