Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Antall József-emlékmű Balatonfüreden

Antall József néhai miniszterelnök tiszteletére május 23-án, az első szabadon választott Országgyűlés megnyitásának 13. évfordulóján szeretné felállítani Kő Pál Kossuth-díjas szobrászművész Történelemkönyv című alkotását a helyi önkormányzat és a Reguly Antal Alapítvány Balatonfüreden, a tóparti Tagore sétányon.


Dátum: 2003-02-13 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7670
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:04:13.627352, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Balázs MDF-es országgyűlési képviselő, az alapítvány kuratóriumának elnöke és Bóka István polgármester, fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön közös sajtótájékoztatón jelentette be az emlékműállítás várható időpontját, s tájékoztatta az újságírókat az alkotás megszületésének körülményeiről Balatonfüreden.

Horváth Balázs elmondta: Nagy Károly, a Reguly Alapítvány kurátora, a veszprémi Konzervatív Kör elnöke kezdeményezte, hogy a néhai kormányfő tiszteletére állítsanak emlékművet a településen, Antall József egykori kedvenc tóparti pihenőhelyén.

Tájékoztatása szerint a Reguly Alapítvány a politikai kultúra erősítésére, támogatására jött létre, s hatóköre túlterjed Veszprém megye határain.

Bóka István arról beszélt, mennyire büszke Balatonfüred a reformkori hagyományokra, arra, hogy a Balaton-parti fürdőhely egykor a nemzeti szabadelvű gondolat központja volt.

- Antall József nagyon szerette Balatonfüredet; a város magára vállalja az emlékműállítást, amely Kő Pál ingyen elvégzett munkájának köszönhetően ötmillió forintba kerül - mondta.

Hozzátette, hogy a Reguly Alapítvány egymillió forintot már összegyűjtött, az önkormányzat félmillió forint támogatást nyújt, a fennmaradó összeghez pedig további adományokból szeretnének hozzájutni.

A fideszes politikus közölte: az emlékmű felállításának támogatására felhívással fordulnak a hazai és a határon túli magyar közvéleményhez.

Horváth Balázs jelezte: az MDF országgyűlési képviselőcsoportja 320 ezer, a Béres Alapítvány pedig 100 ezer forinttal járul hozzá az emlékmű elkészítéséhez.

Kő Pál szobrászművész tájékoztatása szerint az emlékmű nem Antall Józsefet ábrázolja, az alkotás a volt miniszterelnök szellemiségét igyekszik kifejezni.

Az emlékmű talapzatára márványból készült nyitott könyv kerül, amelynek egyik oldalán Antall József sokat idézett, 1990-ben elhangzott mondata lesz olvasható: "Törvényes értelemben, a magyar közjog alapján minden magyar állampolgárnak, ennek a tízmilliós országnak a kormányfőjeként - lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánok lenni."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek