Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A történelmi belváros adottságait ki kell használni és fejleszteni kell

Dr. Simon István soproni alpolgármester a helyi Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói fórumán vett részt az együttgondolkodás jegyében. Meglévő eszközeivel a város igyekszik mindent megtenni a helyi kisvállalkozók támogatása érdekében, akik maguk fogalmazták meg, hogy a részükről szemléletváltásra van szükség.


Dátum: 2007-09-13 13:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:12.745327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kisüzletes belváros kialakítása, az egyébként is több munkavállalót foglalkoztató kiskereskedőknek a történelmi belvárosba való vonzása, a város ,,próbálkozó" kisvállalkozóinak támogatása, a parkolási rendszeren való változtatás, a fajsúlyos rendezvények, fesztiválok szervezése, a regionális szervekkel való együttműködés, a helyi adópolitika megfelelő alakítása és alkalmazása mind szóba került azon a vállalkozói fórumon, amelyet a soproni Kereskedelmi és Iparkamara Deák téri székházában szerveztek.

Az együttgondolkodást elősegítő véleménycserén Dr. Simon István alpolgármester a több évtizedre visszatekintő elemzésében a kereskedelem és szolgáltató-szektor jelenlegi helyzetéhez vezető folyamatokra is rávilágított, azzal az alapvető céllal, hogy az adott gazdasági helyzetben, helyi vállalkozói, idegenforgalmi konjunktúrában közösen keressék a városvezetés és a vállalkozók azokat a lehetőségeket, amelyek egy, a realitásokkal pontosan számoló kiutat jelentenek. A vállalkozókkal való folyamatos véleménycserét fontosnak tartja a városvezetés, hogy a véleményeket gazdaságpolitikájába beépíthesse - fejtette ki az alpolgármester, aki azt is elmondta: számos esetben olyan megörökölt helyzettel találta magát a város - mint például a multik jelenléte - amelyeknek a helyi kisvállalkozók által említett, őket negatívan érintő hatásainak mérséklésére korlátozott lehetőségei vannak.

Meglévő eszközeivel, a jogszerűség betartásával ugyanakkor a város igyekszik mindent megtenni a helyi kisvállalkozók támogatása érdekében, mert - amint dr. Simon István fogalmazott - ez utóbbiak hozzátartoznak a város identitásképéhez. Az önkormányzat nem emelte az önkormányzati bérlemények bérleti díjait, ugyanakkor egy aktívabb városmarketingre is szükség van, hogy a régióban ez által jelen és ismert, turistacélpont legyen a város.

A vállalkozók közül többen is megfogalmazták, hogy a helyi vállalkozók részéről is szemléletváltásra van szükség.

A legtöbben a történelmi belváros vonzerejének növelését, élettel való megtöltését, a ,,kisüzletes" jellegének kialakítását tartották olyan lehetőségnek, amely reális, és a köztudatban még mindig jelenlévő adottságnak számít, amit ki lehet aknázni, együtt egy magas színvonalú fesztiválszervezéssel.

sopron.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek