A Fidesz és a KDNP elutasítja a szegedi egészségügyi integrációt
A Fidesz és a KDNP jelenlegi formájában elutasítja a szegedi egészségügyi integrációt, azt hogy az önkormányzat az egyetem működtetésébe adja a városi kórházat és a rendelőintézetet - jelentette ki Hüvös László, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője csütörtökön, a csongrádi megyeszékhelyen.
Dátum: 2007-09-13 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:14.307884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az önkormányzat és az egyetem között létrejövő szerződés célja, hogy kevesebb helyen kevesebb orvossal oldják meg a városban az egészségügyi ellátást, ennek következményeként hosszabbak lesznek a várólisták és csökken a színvonal - mondta az ellenzéki politikus sajtótájékoztatóján.
A frakcióvezető szerint a szerződés pusztán pénzügyi, gazdasági szempontokat tartalmaz, nélkülözi a szakmai programot. A megállapodás megteremti a funkcionális privatizáció lehetőségét, vagyis azt, hogy a jól jövedelmező területeket magánvállalkozók lássák el, s utat nyit az évtizedek alatt fölhalmozott egészségügyi vagyon kiárusításának.
A város négy ingatlan eladásából összesen 900 millió forint támogatást nyújt az egyetemnek, majd tíz év alatt további egymilliárd forintot juttat a felsőoktatási intézményeknek az egészségügyi rendszer fejlesztésére. Az önkormányzat annak ellenére teszi ezt, hogy a működtetésre kiírt pályázatban rögzítette, a továbbiakban nem nyújt támogatást - hangsúlyozta Hüvös László. Hozzátette: a szerződés konkrét fejlesztési célokat és ütemezést nem tartalmaz, így a pénz valódi hasznosulása nem biztosított.
A megállapodás a jelenlegi alkalmazottak továbbfoglalkoztatására sem tartalmaz garanciákat, így ezer család jövője kerülhet veszélybe - mondta a politikus.
A szegedi közgyűlés február közepén döntött arról, hogy pályázatott ír ki a városi fekvő- és járó beteg szakellátással kapcsolatban. A május 24-i határidőig kizárólag a Szegedi Tudományegyetem nyújtott be érvényes pályázatot. Az egyetem szenátusa augusztus 27-én fogadta el az egészségügyi intézmények működtetéséről kötendő szerződés tervezetét, a város közgyűlése pedig pénteken tárgyalja azt.
MTI - fidesz.hu