Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy rendőrt ítéltek el a tavaly őszi túlkapások miatt

Eddig összesen 39 rendőrrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség a tavaly őszi tüntetéseken tapasztalt rendőri törvénytelenségek miatt - mondta Falvai Zsolt, a szervezet vezetője. Ez idáig csupán egy rendőrrel szemben hoztak ítéletet, de az sem jogerős.


Dátum: 2007-09-13 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=84189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:57:18.951308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tavaly őszi eseményekkel kapcsolatos rendőri túlkapások miatt eddig összesen 50 rendőrt azonosított, ebből 39 rendőrrel szemben emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség - mondta Falvai Zsolt, a szervezet vezetője.

Emellett több eljárás jelenleg is folyamatban van. Mint azt az ügyészség korábban közölte, csaknem 160 eljárást indítottak a bejelentések, illetve a hivatali kezdeményezések miatt. Falvai Zsolt kitért arra is, hogy az ügyészség munkáját megnehezítette, hogy gyakran nem találták a bűncselekmények sértettjeit, a rendőrök azonosító jelet nem, de sisakot vagy maszkot viseltek, illetve a rendőrségi hierarchia bizonyos szintje alatt a rendőrök nem segítették az ügyészség munkáját.

Így többnyire testsúly és magasság alapján azonosította a rendőröket az ügyészség. Ezt a problémát egyébként Sólyom László köztársasági elnök is érintette az országgyűlés őszi ülésszakának első napján, a Parlamentben mondott beszédében.

Egy rendőr tett beismerő vallomást

A civilek elleni eljárások Falvai Zsolt, a nyomozó ügyészség vezetőjének indoklása szerint azért voltak gyorsabbak, mert a tanúk (a rendőrök) már adottak voltak, és sok gyanúsítottat már a helyszínen elfogtak. Civilekkel szemben egyébként az eljárások közel felénél történt vádemelés, a többi esetben megszüntették az eljárást. Az eljárás alá vont rendőrök között egyébként csak egy volt, aki beismerő vallomást tett, igaz ez a civilek oldalán sem volt jellemző.

A tavaly őszi események kapcsán egyébként eddig csupán egy rendőrrel szemben született bírósági ítélet. Őt katonai bíróság védekezésre képtelen személlyel szemben elkövetett súlyos testi sértés és hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, és lefokozta.

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek